brusszel


Dávid Ferenc: a takarékok visszaszerezhetik többségüket a TakarékBankban

Figyelő Online
2013.12.18  13:01   
mail
nyomtatás
Dávid Ferenc, a több mint 70 takarékszövetkezetet tömörítő VOSZ főtitkára szerint a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben (TakarékBank) lévő állami részesedés értékesítése lehetőséget ad a takarékszövetkezeteknek a többségi részesedésük visszaszerzésére, de gyors döntést kell hozniuk.
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a Magyar Posta Zrt. Takarékbankban meglévő részesedéseinek értékesítéséről szóló, kedden megjelent kormányhatározatból idézve Dávid Ferenc szerdán az MTI-nek elmondta, hogy az állami részesedést a legmagasabb vételárat ajánló befektető részére nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik, valamint hogy a pályázati kiírás lehetőség szerint részesítse előnyben a takarékszövetkezeti szektor szereplőit.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy a takarékszövetkezeti közösség 49 százalékban ma is tulajdonosa a TakarékBanknak. A főtitkár szerint a takarékszövetkezeti vezetőknek gyorsan kell dönteniük arról, hogy vissza akarják-e venni többségi tulajdonukat. Úgy vélte, ha a szándék megvan, akkor jó eséllyel indulhatnak a versenyben.Dávid Ferenc szerint a takarékoknak a vásárlásra megvan a forrásuk.

A TakarékBank a 2013. augusztus 27-én tartott közgyűlésén hagyta jóvá a Magyar Posta mintegy 655 millió forintos tőkeemelését, amelynek révén a magyar állam a Magyar Fejlesztési Bankon és a Magyar Postán keresztül ideiglenesen többségi tulajdont szerzett a bankban. Az MFB jelenlegi tulajdona 35,54 százalék, a Magyar Postáé 19,31 százalék.

A kedden megjelent kormányhatározattal a takarékszövetkezetek kaptak egy lehetőséget, s ha reálisan megszerezhetők az állami részvények, akkor nem lehet más célja ennek a közösségnek, minthogy visszaszerezze a többségi tulajdont - emelte ki Dávid Ferenc.

Felhívta a figyelmet a kormányhatározat azon részére, amely szerint a szövetkezeti hitelintézeti szektor átalakítása a kormány által meghatározottak szerint halad és annak nyomán a pozitív változások visszafordíthatatlanok. Dávid Ferenc szerint ugyanakkor ez nem jogi visszafordíthatatlanságot jelent, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség fenntartja a nyáron az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszát.

Az Országgyűlés 2013. június 27-én fogadta el a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály rögzíti, hogy az állam fontos tulajdonosi pozíciót szerez a szektorban, de azt a rendszer átalakítására, professzionalizálására és átszervezésére használja. Az így feljavított és megerősített szektorban pozícióit megfelelő időn belül értékesíteni kívánja akkor, ha az általa elindított pozitív folyamatokat visszafordíthatatlannak látja.

A törvény értelmében létrejött takarékszövetkezeti integráció két központi szerve a központi banki funkciókat ellátó TakarékBank, illetve az újonnan létrejött integrációs szervezet.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.