brusszel


Tarlós csak mosolyog a szigetlakókon

Figyelő Online
2013.08.26  12:17   
mail
nyomtatás
A főpolgármester szerint nehéz komolyan beszélni a Margitsziget közigazgatási besorolásáról szóló vasárnapi népszavazásról.Tarlós István a tv2 Mokka című műsorában hétfőn úgy fogalmazott: "a demokrácia komoly dolog és nem érdemes paródiát csinálni belőle".
Elmondta, a 2 milliós fővárosban az egyik legnépszerűbb pihenő- és szórakozóhely mindig is a főváros tulajdona volt, elkészült hozzá egy komplex fejlesztési terv, a parlament pedig hozott egy döntést, hogy a gördülékeny lebonyolítás érdekében a hatósági hatásköröket is a fővároshoz rendeli.

Kiemelte: a véleménynyilvánító népszavazásnak semmi következménye nincs, a kerület három ideiglenes lakosnak "csinált egy nagy cirkuszt", és "összerántott" egy ötfős választási bizottságot egész napra. A főpolgármester utalt arra, hogy az egyik lakó egyáltalán nem foglalkozott a kérdéssel, egy édesanya és gyermeke pedig a XIII. kerülethez tartozás mellett foglalt állást. Jelezte: nem kommentálja, hogy néhány helyen ezt úgy interpretálják, mint minden idők legsikeresebb népszavazását, 66 százalékos részvétellel és egyhangú döntéssel.

Arra a felvetésre, miszerint Tóth József (MSZP), a XIII. kerület polgármestere "földmutyit" gyanít a hatósági jogkörök átadásának hátterében, úgy reagált: az elképzelések fent vannak az interneten is, az idő el fogja dönteni a kérdést.
Tarlós István a műsorban beszélt a tervezett kiemelt közterületekről is, amelyeken nem tartózkodhatnak hajléktalanok. Ismertette, hogy alapvetően két céljuk van: az egyik, hogy rend legyen a közterületeken, a másik, hogy emberi megoldást találjanak a hajléktalanoknak. Megjegyezte: az ellátáshoz először a feltételeket biztosították: 700 új, színvonalas férőhelyet hoztak létre, egészségügyi ellátóközpontot nyitottak, és mintegy 500 embert foglalkoztatnak a főváros közszolgáltató cégei. Kijelentette: aki nem fogadja el a segítő kezet, azt el fogják távolítani a kiemelt közterületekről. A főpolgármester a taxirendelettel összefüggésben utalt arra: egy év múlva felülvizsgálják annak tartalmát, és arról is döntenek, érdemes-e a szállodai taxikat másként kezelni a külső megjelenés szempontjából.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.