brusszel


Tatabányán öt százalékkal nőtt a helyi adóbevétel

Figyelő Online
2014.02.14  16:02   
mail
nyomtatás
Meghaladta a hatmilliárd forintot a helyi adókból származó bevétel Tatabányán tavaly, az összeg öt százalékkal magasabb az előző évinél - közölte az MTI-vel pénteken a polgármester.
Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a város helyi adóbevétele 2011 óta folyamatosan nő. Az iparűzési adó a helyi adóbevételek 66 százalékát teszi ki.Az ipari parkban, Környe közigazgatási területén működő vállalkozások által befizetett, Tatabányát megillető adóbevétel 18 százalékkal nőtt a 2012-es értékhez képest.Tavaly a helyi adóbefizetések a város teljes bevételének 37 százalékát, 2014-ben pedig várhatóan 43 százalékát teszik ki.

A multinacionális vállalatok mellett a helyi kis- és középvállalkozások adóbevételei is nőttek, amely azt jelenti, hogy ebben a vállalkozási szektorban is elindult a gazdaság fejlődése - tette hozzá a polgármester.

Bencsik János (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy Németh Lászlóné fejlesztési miniszter december végén jelentette be, hogy a város még meglévő, mintegy hárommilliárd forintos hiteltartozását az állam magára vállalja.

A politikus hozzátette, összesen 45 gazdasági társaság vezetőivel egyeztet az adósságkonszolidáció következtében felszabaduló források felhasználásáról. Tapasztalatairól külön-külön feljegyzést készít Tata és Tatabánya polgármestereinek, melyek alapján megszülethet a kormány, valamint a két város közötti adósságrendezési megállapodás.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.