brusszel


Terméklogisztikai központtá alakul a Mol mantovai finomítója

Figyelő Online
2013.10.04  12:13   
mail
nyomtatás
Fokozatosan terméklogisztikai központtá alakítja át mantovai finomítóját 2014 januárjától a Mol.
Az olajtársaság pénteki, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatása szerint a finomítás számára kedvezőtlenül alakult a gazdasági környezet Olaszországban, ezért döntött úgy a Mol-csoport, hogy finomítóját terméklogisztikai központtá alakítja.

A mantovai finomító hosszú távú kőolaj-logisztikai szerződése hamarosan lejár. A Mol közlése szerint főbb vonalakban megállapodtak az ENI-vel, ennek értelmében az átalakítási projekttel a partnercég "zöld finomító" kezdeményezéséhez kapcsolódnak.

A Porto Marghera kikötőt és a mantovai finomítót összekötő komplex logisztikai hálózatot, amely korábban a kőolajellátást biztosította, a jövőben végtermékek szállítására használják majd.

Ez lehetővé teszi, hogy a finomítót fokozatosan terméklogisztikai központtá alakítsák, így a Mol-csoport továbbra is jelen marad az iparágban mantovai kereskedelmi tevékenysége révén - közölte az olajtársaság.A tájékoztatás szerint az átalakulással meg tudják tartani munkavállalóik egy részét, akik az új üzleti modell működtetésében vesznek majd részt a mantovai telephelyen.

A Mol-csoport kész olyan beruházások megvalósítására, amelyek eredményeként versenyképessége javulhat Olaszországban - közölték.A IES Feldolgozás és Kereskedelem üzletág befektetett eszközértéke 423 millió eurót tett ki a Mol-csoport IFRS beszámolójának idei első féléves mérlegében.

A finomító logisztikai központtá alakítása várhatóan jelentős egyszeri, pénzmozgással nem járó hatást gyakorol majd a csoport harmadik negyedéves eredményére.A Mol azt várja, hogy az új, hatékonyabb működési modell hozzájárulása a csoport eredményéhez kedvezőbb lesz, mint az olaszországi finomítói tevékenység profitabilitása a gazdasági válság kirobbanása óta - áll a tájékoztatásban.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.