brusszel


Több az okos, mint a buta

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.01.29  13:07   
mail
nyomtatás
A 2013-as év fordulópontot hozott a mobileszközök piacán: év végére a 18-59 éves internetezők több mint fele rendelkezett okostelefonnal, a táblagépek penetrációja pedig ugyanebben a csoportban egy év alatt több mint háromszorosára nőtt - derül ki a KutatóCentrum felméréséből.

A most megjelent Smartphone Report adatai szerint az okostelefon-használók háromnegyede napi szinten internetezik készüléke segítségével, egynegyedük pedig több mint tíz általa letöltött alkalmazást használ aktívan.

Pár éven belül második nagy fordulópontját éli a telekommunikációs iparág: mindössze 5-6 éve, hogy a mobiltelefonosok aránya túllépte a vezetékes telefonnal rendelkező háztartásokét, 2013 pedig a mobilpiacon hozott fordulatot. A KutatóCentrum évente ismétlődő kutatása, a Smartphone Report adatai szerint a 18-59 éves internetezők körében 2013 év végére az okostelefonok penetrációja meghaladta a hagyományos készülékekét. Míg egy éve a vizsgált csoport tagjainak 42 százaléka rendelkezett okostelefonnal, mostanra már 56 százalékuk, szemben a hagyományos telefonok 46 százalékos penetrációjával. „A technológia rendkívül dinamikus terjedésének köszönhetően további áttörések várhatók a piacon: egy amerikai előrejelzés szerint 2014 végére az Egyesült Államokban már több embert érhetünk el mobiltelefon képernyőjén keresztül, mint a hagyományos asztali számítógépek segítségével" - vázolta a prognózist Györke Zsuzsanna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.

 


 

Az okostelefonok terjedése mellett a táblagép-penetráció is dinamikus növekedést mutat: a vizsgált csoportban 2012-re 1 százalékról 5 százalékra nőtt az eszközzel rendelkezők aránya, tavaly pedig megháromszorozódott, és év végére elérte a 17 százalékot. A tabletek iránti kereslet növekedését a Depo.hu ár-összehasonlító oldal adatai tovább árnyalják. „2013-ban duplájára nőtt az oldalunkon a táblagépekre irányuló keresések száma, ami többek között annak köszönhető, hogy egyre több olyan alacsonyabb árkategóriájú készülék jelent meg a piacon, amely a széles közönség számára is elérhető. Ennek megfelelően a legnépszerűbb termékünk egy mindössze 15 ezer forintos tablet volt - mondta el Szabari László, a Depo.hu vezetője. - A top 10 legkeresettebb táblagép közé mindössze három magasabb árkategóriájú eszköz, a Google Nexus 7 (3.), a Samsung Galaxy Tab 2 7.0 (5.) és az Apple iPad 2 (7.) került be."

Magabiztosabban használjuk készülékeinket

Az okostelefonok egyik vonzó jellemzője, hogy tulajdonosaik az applikációk segítségével egyedivé tehetik készüléküket. A magyar felhasználók is előszeretettel töltenek le alkalmazásokat: már 2012-ben is a megkérdezettek 67 százaléka használt rendszeresen általa letöltött applikációkat, 2013 év végén pedig már 89 százalékuk, ráadásul minden negyedik felhasználó több mint tíz általa letöltött alkalmazást aktívan használ. A fizetős applikációk is terjednek: a felmérés résztvevőinek 19 százaléka fizetett már alkalmazásért, 12 százalék több alkalommal is. „Egy igen jelentős iparágról beszélhetünk: Amerikában 2013-ban 25 milliárd dollárra becsülték a mobilapp fejlesztői piac méretét, ami az előrejelzések szerint 2016-ra 46 milliárd dollárra ugrik fel" - mondta el Györke Zsuzsanna.

Ágyba visszük a telefont

A mobiltulajdonosok egyre többször használják internetezésre készüléküket: a felhasználók 76 százaléka napi szinten kapcsolódik a világhálóra, szemben a 2012-ben mért 63 százalékkal.
A nők kétharmada és a férfiak fele „meztelennek" érzi magát, ha nincs karnyújtásnyira az okostelefonja, és rendszerint ki is használják a közelséget: elsősorban az ágyban, lefekvés előtt vagy ébredés után nyomkodják telefonjukat, de tévénézés és számítógépezés közben is szívesen előveszik azt, sőt, a megkérdezettek 40 százaléka még a mosdóba is magával viszi készülékét. Bár a válaszadók 78 százalékával előfordult már, hogy baráti társaságban is nyomkodta telefonját, 77 százalék illetlennek tartja ezt.

(Az adatgyűjtés 2013 októberében 1021 internetező online megkérdezésével történt. Az adatbázis a legfontosabb demográfiai ismérvekre - életkor, nem, településtípus és régió - reprezentatív a 18-59 éves internetező lakosságra nézve. )

A teljes elemzést a KutatóCentrum értékesíti:

http://www.kutatocentrum.hu/termekeink/smartphone-report


mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200