brusszel


Több ezer hallgatót érinthet a diplomás gyed bevezetése

Figyelő Online
2013.11.24  12:09   frissítve: 2013.11.24 12:42
mail
nyomtatás
A felsőoktatási államtitkár szerint várhatóan több ezer hallgatót érinthet a diplomás gyed bevezetése jövő januártól.
Klinghammer István ezt vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján mondta kérdésre válaszolva. Véleménye szerint a kormány döntése biztatást adhat, hogy lehet tanulni kisbaba vállalása, nevelése mellett. Rámutatott: a gyermekgondozási díjra a szülők egyike lesz jogosult, de az lehet az édesapa is, ha így kedvezőbb a gyermekes párnak.

Csiszár Imre, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöke azt mondta: örömteli pillanat, aminek részesei lehetnek. A DOSZ idei programjának meghatározó része volt ennek a kérdésnek a rendezése. A doktori képzésben elsősorban a 23-30 éves korosztály vesz részt, ezért "halmozottan" érinti őket a kormány döntése, amelyet üdvözölnek - mondta, kiemelve: az elmúlt időszakban erre egyáltalán nem volt lehetőség.

A DOSZ elnöke kitért arra is, szeretnék elérni, hogy a doktori évek a nyugdíjjogosultságba is beszámítsanak. Felvetették továbbá a kormányzattal folytatott tárgyalásokon, hogy a kollégiumokban a gyermeket vállaló doktori pároknak legyen lehetőségük ellátásra, ott szállást kaphassanak. E téren szintén pozitív visszhangra találtak - jegyezte meg.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökhelyettese kiemelte: szintén üdvözlik a lépést, bíznak abban, hogy az beváltja a hozzá fűzött reményeket. A hallgatói vezető is megjegyezte, hogy várhatóan több ezer hallgatót érinthet az intézkedés, és kiemelten fontos minden olyan kormányzati lépés, amely a gyermekvállalási kedvet előmozdítja.
Januártól az a hallgató, vagy frissen diplomázott szülő is jogosult lesz a gyedre, aki a szülést megelőző két éven belül felsőfokú szakképzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és a jogviszony alatt ad életet gyermekének, akit saját háztartásában nevel. Az a kismama is jogosult lesz a juttatásra, aki a jogviszony szüneteltetését, vagy megszűnését követő egy éven belül szüli meg gyermekét.

A felsőfokú alapképzésben, illetve szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben, valamint szakirányú továbbképzésben résztvevő hallgató esetén a gyed összege a bruttó 98 ezer forintos minimálbér 70 százaléka. A mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, vagy doktori képzésben a garantált bérminimum 114 ezer forintos összegének 70 százaléka.

Ha a gyedet igénybe vevő szülő legalább 185 nap biztosítási idővel rendelkezik, akkor a 180 nap hallgatói jogviszony beszámításával az általános szabályok szerinti terhességi-gyermekágyi segélyre is jogosultságot szerez.

Az új szabályok a 2014. január 1. után született gyermekek esetében érvényesek, azok egy éves koráig.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.