brusszel


Több forrásra tartanak igényt a hazai nagyobb városok

Figyelő Online
2013.10.19  15:28   
mail
nyomtatás
A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) azt javasolja, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban a terület- és településfejlesztésre fordítható mintegy 1000 milliárd forint elosztását a kormányzat gondolja újra, mert a nagyvárosok - ellátott feladataikhoz mérten - kevés forrást kapnának.
Az MJVSZ kétnapos székesfehérvári közgyűlése utáni szombati sajtótájékoztatón Kósa Lajos szövetségi elnök, Debrecen fideszes polgármestere elmondta, hogy az előirányzatban szereplő keretösszegből csupán 220 milliárd forint jutna a megyei jogú városoknak, miközben megyei területfejlesztésre 450 milliárd, a kistelepülések fejlesztésére 298 milliárd forintot lehetne fordítani.

Hangsúlyozta, hogy a megyei jogú városok a vidék gazdasági központjai, és a feladatellátásban is komoly szerepük van, a szövetség ezért az összegek újragondolását javasolja.

Kósa Lajos jelezte, hogy maximálisan egyetértenek a kormány elképzeléseivel, miszerint a 2020-ig tartó időszakban a fejlesztési pénzek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják. Szerinte a gazdaságfejlesztési elképzeléseket urbanizációs és egyéb infrastrukturális fejlesztések nélkül nem lehet végrehajtani, ehhez azonban források kellenek.

Kérdésre válaszolva Cser-Palkovics András alelnök, Székesfehérvár fideszes polgármestere elmondta: megvizsgálták a rezsicsökkentés önkormányzati tulajdonú szolgáltató cégekre gyakorolt hatásait is. A szövetség támogatást kért az önkormányzati cégeknek Fónagy Jánostól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárától a rezsicsökkentés végrehajtásához.

A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint az MJVSZ közgyűlésén részt vevők kezdeményezték az államháztartásért felelős miniszternél, hogy november végéig dolgozzon ki törvényjavaslatot az 5000 lakosúnál nagyobb települések adósságállományának teljes átvállalására.

A kétnapos tanácskozás első napirendi pontjaként Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára tájékoztatta a városvezetőket az önkormányzati adósságkonszolidációról, majd a 2014. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat települési önkormányzatokat érintő fejezetét ismertette.

Fónagy János a közszolgáltatóknak a rezsicsökkentés utáni működéséről, Greinstetter Balázs, az NGM gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkára pedig a nagyvárosok fejlődését segítő fejlesztési feladatokról tartott előadást.

A megyei jogú városokban 2020-ig tervezett korszerű és energiahatékony infrastrukturális fejlesztéseket ismertette Joerg Bauer, a GE Hungary Kft. magyarországi elnöke és Ascsillán Endre, a GE kelet-közép-európai kormányzati kapcsolatok igazgatója. Molnár Ferenc, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. üzletfejlesztési igazgatója a 2014-2020-as uniós források elosztásával kapcsolatban a megyei jogú városok lehetőségeiről beszélt.

MTI
mail
nyomtatás
címkék: városok

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.