brusszel


Több gép repül majd felettünk

Figyelő Online
2013.10.22  13:27   
mail
nyomtatás
Több légitársaság is sűríti Budapestről induló járatait, a Norwegian és a WizzAir mellett már az easyJet is több járatot közlekedtet a magyar fővárosból - tudatta a Budapest Airport (BA).
Hardy Mihály közölte: alig néhány nappal a Norwegian tavaszi Budapest-London Gatwick járat elindításának bejelentése után más légitársaságok is járatsűrítést jelentettek be. A tájékoztatás szerint a Wizz Air Moszkva-Vnukovóra közlekedő járata elindulása után 2014. március 31-től heti öt helyett naponta közlekedik a magyar és az orosz főváros között. A hatalmas piaci kereslet miatt további járatbővítéseket is bejelentett a diszkont légitársaság, így jövő június 14. és szeptember 14. között naponta kétszer teszik majd meg gépei a Budapest-Moszkva útvonalat, az idén karácsonykor és jövő húsvétkor pedig kiegészítő járatokat indítanak. Kiemelte, hogy a társaság a hét végén indítja első, igazán hosszú távú járatát Dubajba, amely először vasárnap délután három órakor landol Ferihegyen.

Ismertetése szerint az easyJet a téli utazási szezonban indít újabb járatot a svájci Bázel és Budapest között. Az eddigi hétfő-szerda-péntek-vasárnapi járatok mellé 2014. január 31-től még egy csütörtöki gépet is indít a társaság. Ezzel immár két svájci városba kínál járatokat, hiszen Genfbe naponta, Bázelbe pedig ezentúl heti öt alkalommal közlekednek - tette hozzá.

Az új járatok elindítását hosszú előkészítő munka előzte meg, a végső döntést a légitársaságok és a Budapest Airport képviselői az idén októberben tartott járatfejlesztési konferenciájukon hozták meg. Az új járatok elindulásával párhuzamosan október-novemberben újabb, őszi utazási kampányt indít a Budapest Airport a légitársaságokkal közösen.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Budapest Airport

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200