brusszel


Több hitelt törlesztettek a háztartások, mint felvettek

Figyelő Online
2013.08.30  12:40   
mail
nyomtatás
A háztartások júliusban a szezonálisan nem igazított adatok szerint forintban több hitelt vettek fel, mint törlesztettek, devizában azonban nettó hiteltörlesztők voltak, az előző hónaphoz képest forint- és devizabetéteik állománya is mérséklődött - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
A nem pénzügyi vállalatok a háztartásokkal megegyezően forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó hiteltörlesztők voltak, így e vállalkozások hitelállománya is csökkent. Júliusban forintbetéteik állománya nőtt, míg devizabetéteik állománya csökkent. Betétállományuk csak a tranzakciókat figyelembe véve kis mértékben nőtt. A háztartások hitelállománya tranzakciókból adódóan 28,3 milliárd forinttal mérséklődött. Az említett változás a forinthitelek 10,6 milliárd forintos növekményéből, illetve a devizahitelek 38,9 milliárd forintos tranzakciós csökkenéséből adódott.

Az átértékelődés és egyéb változás miatt azonban a forintban kifejezett hitelállomány 31 milliárd forinttal, 7094,7 milliárdra emelkedett. A háztartások betétállománya a tranzakciókból eredően 192,9 milliárd forinttal csökkent; forintbetéteik esetében 179,3, míg devizabetéteik esetében 13,6 milliárd forint nettó betétkivonás történt. A nem pénzügyi vállalatok esetében - csak a tranzakciót figyelembe véve - a forinthitelek állománya 36,0 milliárd forinttal nőtt, míg a devizahitelek állománya 94,8 milliárd forinttal csökkent.

Az általuk kibocsátott, hitelintézetek tulajdonában lévő kötvények állománya - tranzakciókból eredően – 1,4 milliárd forinttal csökkent. A tranzakciók eredőjeként a nem pénzügyi vállalatok hitelállománya 60,3 milliárd forinttal csökkent. A nem pénzügyi vállalatok betétállománya - az átértékelődés és az egyéb volumenváltozás hatásától eltekintve – kis mértékben, 0,7 milliárd forinttal nőtt; a forintbetétek esetében 13,6 milliárd forint nettó betételhelyezésre, míg devizabetéteik esetében 12,8 milliárd forint nettó betétkivonás volt. A külföldi kötelezettségek állománya júliusban a hitelintézetek mérlegfőösszegének 20,8 százalékát tette ki.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.