brusszel


Több pénzt kapnak az egészégügyisek

Figyelő Online
2013.11.06  14:37   
mail
nyomtatás
A napokban kapják kézhez egy összegben az egészségügyi alapellátásban dolgozók az emelt szintű finanszírozást, a visszamenőleg tíz hónapra járó összeg összesen 6,14 milliárd forint. Erről Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára beszélt
Az államtitkár elmondta: ennek köszönhetően egy háziorvosi praxis kártyapénzben átlagosan havi 45-46 ezer forinttal kap többet, a védőnők területi díjazása 4-5 ezer forinttal nő, attól függően, hogy mekkora területet látnak el. A védőnők ellátottak után járó pontértéke is emelkedik, így átlagosan plusz 13,5 ezer forint havi növekedésre számíthatnak.

A fogászati ügyelet alapdíja 45-60 ezer forinttal emelkedik havi szinten, és többletforrást kapnak az iskola-egészségügyi ellátásban dolgozók is - ismertette Szócska Miklós. A következő évi finanszírozásról szólva az államtitkár kiemelte, jövőre az emelésnél elsőbbséget élveznek majd a védőnők és a területi ellátásban dolgozó fogorvosok, az erre költhető forrás benne van a jövő évi költségvetési javaslatban. Szócska Miklós hangsúlyozta, odafigyelnek arra, hogy a mostani emelés valóban eljusson az érintettekhez. Ezzel kapcsolatban elmondta, az egészségbiztosítási pénztár visszamenőleges ellenőrzéseket végez arra vonatkozóan, hogy a tavalyi béremelésre szánt összeget megkapták-e a védőnők.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.