brusszel


TOP 200 konferencia: Jön a Gazella 2.0!

Figyelő Online - Halaska Gábor
2013.10.11  10:17   
mail
nyomtatás
Startupok segíthetnek a munkaerő itthon tartásában, ennek a politikának a részeként jövő év első negyedében a technológiai inkubátor program újabb fordulóját írják ki - jelentette be Cséfalvay Zoltán a Figyelő TOP 200 konferencián.
A migráció mértékéről nincsenek egyértelmű, pontos adatok, így azt sem lehet tudni, hogy 100 vagy 335 ezer magyar dolgozik-e külföldön - derült ki Cséfalvay Zoltánnak, az NGM államtitkárának a Figyelő TOP200 Konferencián előadott szavaiból. A startupok ügyét szívén viselő államtitkár bejelentette: 2014 első negyedében lesznek újabb hazai források az állami technológiai inkubátor program folytatására. Mint Korányi László, a Nemzeti Innovációs hivatal elnöke elmondta: napokon belül 20 jelentkezőből választják ki azt a négyet, akik akkreditációt kapnak és 60 milliós állami támogatásért jelentkezhetnek. Ehhez 40 milliós saját forrást kell tenniük és 5-10 csíra állapotú startup céget el kell indítaniuk a nemzetközi siker útján.



Cséfalvay Zoltán bejelentése most megnyugtathatja azt a 16 céget és társulást, aki ezúttal nem kap inkubátor szervezetéhez akkreditációt a NIH-től. Az azonban nyitott kérdés, mekkora lesz a következő Gazella kör forrása. Feltehetően újabb 2,1 milliárd forint lehet majd, így újabb négy cég juthat majd inkubációs támogatáshoz. A lényeg azonban, hogy ezek a felkészült inkubátorok (egy második pályázati körben) összesen újabb 20 startupba szállhatnak be. Ezekbe beszállnak saját (legfeljebb) 16-16 millió forintjukkal ahhoz, hogy azok az inkubált cégek az ötletük kidolgozására és megvalósítására 80 milliós vissza nem térítendő állami pénzt kapnak. A Gazella 2.0 révén így összesen újabb 20 startup indulhat el világhódító útjára. A startup világ szereplői most várják a további részleteket, konkrétumokat, és peszre a Gazella első körének jövő hétre várható eredményhirdetését.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200