Barack Obama amerikai elnök a jövőbe tekint. Változik-e a titkosszolgálatok szabályozása?

Állandó éberség. Ez a feladata azoknak az embereknek, akik megvédik a társadalmat annak ellenségeitől. Ez a jelszava azoknak az embereknek is, akik attól tartanak, hogy az őrzők az egyéni szabadságjogok megsértése árán végzik feladatukat. Edward Snowden, egy ifjú biztonsági szakember volt az, aki kiszivárogtatta, hogy az amerikai nemzetbiztonsági hivatal, a National Security Agency (NSA) több millió amerikai állampolgár telefonját lehallgatta, és több százmillió külföldi internetes aktivitását megfigyelte.

A kiszivárogtatott dokumentumokat a brit The Guardian és az amerikai The Washington Post közölte. Az egyik mellbevágó titok egy bírósági ítélet volt, amely arra kötelezte a Verizont, egy telekom szolgáltatót, hogy úgynevezett metaadatokat adjon át. Ilyen a felhasználók által folytatott beszélgetések hossza, iránya és helye. A másik megdöbbentő kiszivárogtatás az úgynevezett PRISM program létezésének ténye volt. Ez a program e-maileket figyel, fájlokat és a közösségi oldalakról származó adatokat gyűjt a Google, az Apple és a Facebook különböző felületeiről. Régóta keringtek feltételezések arról, hogy létezik ilyen típusú megfigyelés, és nem is feltétlenül illegális módon. Az Egyesült Államok széles körű felhatalmazást adott elhárítási és kémszervezeteinek. Ezeket a kongresszus felügyeli, és bírósági felhatalmazás alapján kaphatnak adatokat a netes cégektől.

Barack Obama amerikai elnök a kiszivárogtatásra úgy reagált, hogy üdvözli a magánszféra és a biztonság közötti kompromisszumokkal kapcsolatos vitát. Az elnök üdvözlő szavai ellenére a kongresszus nagy része és az államapparátus sem nagyon hajlik arra, hogy az általuk felügyelt programról beszéljen. Akik mégis beszélni akarnának ezekről, azok kezét viszont titoktartási törvények kötik. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiakat megosztja a kérdés. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy vajmi keveset tudnak a megfigyelési ügyről. Egy demokráciában a kémkedés megítélése nem a vakhiten alapszik, hanem mindig attól függ, mennyire legitim, hogy mennyit lehet tudni róla.

Lehet azzal érvelni, hogy a titkosszolgálatok csak azt teszik, ami szükséges. Az al-Kaida szeptember 11-i támadásai megmutatták a politikának, hogy az elsődleges feladat a polgárok biztonsága. Ezt csak megerősítette a bostoni maratonon történt áprilisi támadás, valamint egy brit katona meggyilkolása Londonban. Az iszlamista merénylőkkel kapcsolatban jó ok van az elektronikus megfigyelésre. Olyan térségből jönnek, amelybe nehéz a nyugati biztonsági szolgálatoknak beszivárogni. Gyakran használják a mobiltelefont és az internetet. Keith Alexander, az NSA főnöke szerint az Edward Snowden által feltárt titkok további akciók tucatjait állították meg.

Ha Amerikát még egyszer megtámadnák, akkor Edward Snowdent gyorsan elfelejtenék. Jelenleg a kémek dönthetik el azt, hogy munkájukból mennyit fednek fel. Így senki nem tudja megítélni, hogy ennek ára és mértéke mennyire áll arányban a fenyegetettséggel. Aggodalomra adhat okot a nemzetbiztonsági apparátus mérete és hatóköre is. A kiszivárgott adatok szerint 1,4 millió embernek van „top secret” minősítése. A WikiLeaks történet egyszer már megmutatta a rendszer gyöngeségeit. A második dolog, ami aggodalomra adhat okot, az, hogy Amerika milyen viszonyban áll más országokkal. A PRISM létezésének kiszivárogtatása után az amerikai adminisztráció közölte, hogy az ország lakóinak nincs mitől tartaniuk. Az adatokat kizárólag külföldiekről gyűjtötték.

Keith Alexander, az NSA főnöke. Százmilliókat fi gyelnek meg

Ez inzultusként érheti az Egyesült Államok szövetségeseit, így különösen az Európai Uniót, amely nagy hangsúlyt fektet az adatvédelemre. Ezzel kapcsolatban felvetődik az a félelem, hogy a kémszervezetek cinikus játszmát játszanak. Mindenki tiszteletben tartja a saját polgárainak jogait védő törvényeket, ám hagyják, hogy a szövetségeseik szimatoljanak helyettük. Az ezt cáfoló hivatalos nyilatkozatok kapcsán jön el a harmadik aggodalomra okot adó tényező. A nyilvánosság próbája elől elbújó kormányok hitelessége csorbul. James Clapper, az amerikai hírszerzés igazgatója márciusban a kongresszusban kijelentette, hogy az NSA nem gyűjt adatokat az „amerikaiak millióiról”. Most viszont azt mondta, hogy a lehető „legkevésbé hazug” módon válaszolt akkor.

A nagy adatbázisokban való halászat eredményezhet érdekes nyomokat, de hozhat életeket tönkretevő hamis riasztásokat is. Különösen akkor, ha az azok nyomán születendő döntéseket titokban tartják. Vannak listák, amelyeken ismeretlen számú emberek szerepelnek, akik számára például megtiltják a repülést. Velük nem közlik ennek az okát, és így nem is tudják tisztázni magukat a vádak alól. Kétségbeesésében 13 ilyen polgár, akik között olyanok is vannak, akiket az utazási tilalom száműzött a saját hazájukból, beperelte az amerikai kormányzatot.

Szeptember 11. után Dick Cheney akkori amerikai alelnök és csapata olyan új jogokkal ruházta fel a titkosszolgálatokat, amelyekről még a kongresszus sem tudott. Létezik egy olyan titkos bíróság, amely leplezve adhat titkos adatgyűjtésre felhatalmazást. A folyamatot néhány titokban tájékoztatott bíró ellenőrzi. Az ügyeket szabályozó jogi szakvélemények szintén titkosak. Azok az erőfeszítések, amelyek fényt derítenének minderre, a nevetségesség határát súrolják. Az Electronic Frontier Foundation nevű lobbicsoport jogi csatározásokat folytat annak érdekében, hogy a titkos Foreign Intelligence Surveillance, az amerikai kormány külföldieket megfigyelő ügynöksége hozzon nyilvánosságra egy 2011-ben készült titkos szakvéleményt, amely – meglehetősen szokatlanul – megálljt parancsolt egy még titkosabb NSA-programnak.

Úgy gondoljuk, nem az amerikai titkosszolgálatok cselekedtek helytelenül, hanem a nyilvánosság sérült. Ezt helyre kell hozni. Ha ez elmarad, akkor a hivatalnokok előtt továbbra is ott marad annak a csábító lehetősége, hogy visszaéljenek hatalmukkal. Különösen igaz ez azokra, akik lehallgatnak és tiltanak.  A kémkedésnek természetesen szüksége van arra, hogy titokban maradjon. De nem minden témában, nem minden esetben és nem mindenhol. A hivatalok tiltakozni fognak, hogy korlátozzák erőfeszítéseiket egy más most is egyenlőtlen küzdelemben. Néhány műveletet azonban megéri feláldozni, mert a nyilvánosság feltétele a közvélemény támogatásának. Az amerikaiaknak joguk van ahhoz, hogy tisztában legyenek azzal, mit is cselekednek a kémeik a nevükben.

Kapcsolódó cikkek