Fazekas Károly

Kétszáz évvel később ez az arány már elérte a 75 százalékot. A felzárkózás egybeesett a Török Birodalom megállíthatatlannak tűnő terjeszkedésével. A törökök 1453-ban elfoglalták Bizáncot, 1521-ben elesett Nándorfehérvár, 1541-ben elesett Buda. 1683-ban az ottomán hadsereg már Bécs falait ostromolta. Sokak szerint a várost csupán a nagyvezír, Kara Musztafa hezitálása mentette meg a pusztulástól. A 17. század második felében azonban trendváltás következett be a két ország adatsorában. 1700-ban az Oszmán Birodalomban az egy főre eső GDP az angliainak már csupán 46 százaléka volt. Ez az arány 1820-ra 36, 1870-re 26 százalékra csökkent.

A kellemetlen fordulatra a törökök is felfigyeltek. A bécsi kudarcért Kara Musztafa az esztergomi újabb vereség után selyemzsinórt kapott. A Porta 1757-ben ismét sereget küldött Bécsbe egy kiváló diplomata, Ahmed Resmi Efendi vezetésével. A had ezúttal több mint száz állami tisztviselőből állt, feladatuk annak kiderítése volt, milyen tényezők állnak a nyugati országok térnyerése mögött. A küldöttek 153 napot töltöttek a városban, és 245 kéziratos kötetben foglalták össze a szultánnak tapasztalataikat.

Néhány évvel később III. Musztafa hasonló céllal Berlinbe küldte Resmi Efendit, aki elragadtatással számolt be a tudományok előrehaladásáról, a porosz állam hatékonyságáról, a vallási előítéletek hiányáról. A lelkes beszámolók természetesen az ottomán rendszer implicit kritikáját is jelentették, amit az udvarban kevesen fogadtak kitörő lelkesedéssel. A bécsi és berlini tanulmányutak nem kis szerepet játszottak abban, hogy a tehetséges Resmi Efendiből soha nem lehetett nagyvezér a későbbi években.

A szultánnak írt kéziratos jelentéseknél szélesebb körű hatása volt egy a török viszonyokat kitűnően ismerő magyar nyomtatásban is megjelent műveinek. Az illető az erdélyi születésű Ibrahim Müteferrika volt, aki Kolozsvárott tanult, és 1693 körül esett egy portyázó török csapat fogságába. A kálvinista – más források szerint unitárius vagy szombatista – papnövendéket eladták rabszolgának az isztambuli rabszolgapiacon. Miután áttért az iszlám hitre, felszabadult és írni kezdett. Munkáira felfigyelt a nagy műveltségű Ibrahim pasa, aki megbízta, adjon választ a muszlimokat máig élénken foglalkoztató kérdésre: hogyan lehetséges, hogy az európai nemzetek, amelyek a múltban oly gyengék voltak a győzedelmes Oszmán Birodalomhoz képest, a modern időben egyre hatalmasabb területekre terjesztik ki hatalmukat.

Ibrahim Müteferrika 1732-ben adta át I. Mahmud szultánnak Az ész érvei a nemzetek politikája részére című könyvét, amelyben az okokat Anglia és Hollandia parlamentáris rendszerében, a racionális alapokon nyugvó törvénykezésben és a tudomány eredményeit szisztematikusan kihasználó katonai fejlesztésekben jelölte meg. A könyvben a szerző hosszasan győzködte a szultánt arról, hogy az Oszmán Birodalomnak alkalmaznia kell a tudományos forradalom és a felvilágosodás eredményeit, és fel kell adnia a külvilággal szemben tanúsított több évszázados érdektelenségét. A munka fontos sajátossága, hogy szakít a letűnt aranykor iránti nosztalgikus szemlélettel.

A kötetben az Oszmán Birodalom győzelme nem egy prófécia magyarázatából levezethető feltétlen okozatként, hanem a századok óta halogatott ismeretszerzés és reformok más módon nem elérhető, de lehetséges eredményeként jelenik meg. Ibrahim Mütefferika mindent megtett, hogy eszméi széles körben ismertté váljanak. Megalapította az Oszmán Birodalom első nyomdáját, s a nagyvezér védelme alatt számos angol és latin művet tett elérhetővé a török olvasóközönség számára.

Sajnálatos módon nem tudták érdemben javítani a török gazdaság teljesítményét sem a szultán számára készített bizalmas jelentések, sem a kinyomtatott mégoly felvilágosult értekezések. A leszakadás évszázadok óta tartó tendenciája csupán az első világháborút követő összeomlás után, Kemal Atatürk reformjai nyomán tört meg, amikor valóban megvalósult az állam és az egyház kettéválasztása, és megindult a modern ismeretek átadására alkalmas oktatás megteremtése.

Az isztambuli és ankarai egyetemekre százával érkeztek a Németországból elüldözött egyetemi oktatók és kutatók. Atatürk az Ankarai Egyetemen tartott beszédében a következőképpen fogalmazta meg küldetésüket: „A világban elérhető minden cél, a civilizáció, az élet, a siker alapja az igazi tudás és tudomány. Bármi mást választunk tevékenységünk vezérfonalául, az meggondolatlanság, felelőtlenség, torz gondolkodás.”

A következő, válságokban bővelkedő évtizedekben Törökország és Anglia egy főre eső nemzeti jövedelmének aránya jócskán emelkedett, 15 százalékról 2010-re 35-re növekedett. Nem kevésbé figyelemre méltók az elmúlt két év fejleményei. A Világgazdasági Fórum számára készült Globális versenyképességi jelentés 2013–14 szerint Törökország két év alatt 16 hellyel javította pozícióját, és most 43. a 144 értékelt ország versenyképességi rangsorában. Hasonló tendenciát mutatnak a Globális információs technológiai jelentés 2013 eredményei.

A referátum azt értékeli, mennyire képes az adott gazdaság felhasználni az információs és kommunikációs technológiát az ország versenyképességének és jólétének javításában. E mutató szerint Törökország két év alatt 15 hellyel javította pozícióját, és most a rangsorban a 44. helyen áll. Innen, Budáról nézve szomorú látni, hogy Magyarország az elmúlt két év során a versenyképességi mutatót tekintve a 48. helyről a 63.-ra esett vissza.

A magyar gazdaság most egy szinten áll Törökországgal az információs technológia felhasználási képességét mérő mutató tekintetében. A Világgazdasági Fórum jelentése szerint információs technológiai hálózataink viszonylagos fejlettségét nem tudjuk kihasználni az innovációs rendszerek fejletlensége, a gazdasági ökoszisztémák súlyos zavarai miatt.

A szerző a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont főigazgatója

Kapcsolódó cikkek