brusszel


Törvényelkerülés, visszaélés, trükközés az építőanyagoknál

Figyelő Online - Vida Sándor
2013.08.25  07:00   
mail
nyomtatás
Leépül az építőanyag gyártás. Törvénykerüléssel, visszaélésekkel, trükközéssel próbálkoznak a túlélésért küzdő építőipari gyártók a túlzottan is árérzékeny piacon. Néhány kivétel akad csupán, itt a sikerek az export növelésének és az innovációnak köszönhetők, nem a piacnak. Ugyanis 92 éve nem volt annyira alacsony a lakásépítések száma Magyarországon, mint tavaly, sőt, messze még a lejtmenet vége.
Egy az építőiparos berkekben keringő történet alapján a magyar közigazgatásban hagyománya van a kormányzati szintű képviseletük hiányának. Még 1988-ban az Orosházi Síküveggyár iránt igen nagy volt az érdeklődés a tengerentúlról, amely végül egy 30 millió dolláros alaptőkéjű amerikai-magyar vegyes vállalat, a Guardian Hunguard létrejöttét eredményezte. Az üzlet lebonyolítása érdekében az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium volt kosárlabdás, angolul is beszé-lő vezetőjét küldték el az Egyesült Államokba, hogy előkészítse a szerződést, amelynek aláírására Grósz Károly elvtárs érkezett Chicagóba. A miniszter a kint töltött idő alatt elfogadott ember lett, és olyan otthonosan mozgott a kapitalista kö-zegben, hogy azt állítólag feljebbvalója nem nézte jó szemmel, és már odakint eldöntötte, hogy megszünteti a minisztériumot. A mai napig legalább négy tárcához kell járni, ha a szakmabeliek például a lánctartozások kezelésére szeretnének valamilyen kormányzati megoldást találni.


Az iparág helyzetét csak rontja, hogy Magyarországon 2004 óta egyre csökken az állami támogatás, miközben nyugati szomszédunknál, Ausztriában közel száz éve jól működő, központosított állami rendszerrel próbálják a lakásépítéseket ösztönözni. A lakásügy fontos területe a politikai egyeztetéseknek is, melyet jól mutat, hogy a szeptemberi parlamenti választások miatt a két legnagyobb párt, a szociáldemokraták (SPÖ) és a néppárt (ÖVP) képviselői egyaránt arról kampányolnak, kinek van jobb programja a lakásügyet illetően - hívja fel a figyelmet Norbert Schwarzmüller, a Wienerberger Zrt. vezérigazgatója.

A Leier Hungária Kft. is az innovációban látja a krízisből való kilábalás megoldását. „Éreztük a válságot, és pont ez az érzet váltotta ki, hogy nem érdemes kapacitást csökkentenünk, hiszen annyi kiaknázatlan terület van még, és az építőipar sem csak a téglát jelenti” – hangsúlyozza a döntés okát Komlós Andor ügyvezető igazgató. Korábban ugyanis a Leier bevételének jelentős hányadát adta a ház- és lakásépítés, mely az utóbbi években drasztikusan visszaesett. Olyannyira, hogy 92 éve épült ennyire kevés lakóingatlan. Ennek következtében ma 400 év kellene ahhoz, hogy a hazai lakásállomány teljesen megújuljon. Az ideális százéves ciklushoz pedig legalább évi 40 ezer lakást kellene építenünk, ez tavaly alig többre mint 10 500-ra sikeredett – figyelmeztet Komlós Andor.

2,5 oldalas komplett elemző cikk a témáról a Figyelő 2013/34-ik számában.

 

 

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200