brusszel


Kiterjesztené a gyed extrát az MSZP

Figyelő Online
2014.01.26  14:37   
mail
nyomtatás
Az MSZP törvénymódosítást kezdeményez azoknak a törvényi ellentmondásoknak a megszüntetéséért, amelyek akadályozzák, hogy a kismamák élhessenek a gyed extrával - jelentette be Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint jelenlegi formájában csak "üres kampányfogás", hogy a kormány megvédi a kisgyermekes anyákat, hiszen az érintettek a törvényi ellentmondások okán nem lehetnek jogosultak dupla gyesre, a gyerekek bölcsődei elhelyezésére, illetve bármikor felmondhatnak a munkába visszatérőknek.

Ha az Orbán-kormány nem hajlandó elfogadni a javaslataikat, akkor a Mesterházy-kormány teszi ezt meg a kormányváltás után - fűzte hozzá.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta: olyan törvénymódosítást kezdeményeznek, amely lehetővé tenné a gyed alatt munkát vállaló szülők számára, hogy bölcsődébe járassák gyermeküket. Ugyanis a hatályos törvények szerint azok a szülők, akik gyed-et vesznek igénybe, nem kérhetik gyermekük bölcsődei elhelyezését - mondta.

Szerinte a Fidesz szándékosan teszi leheteletlenné a gyed extra felhasználását, hiszen ha mindenki élne a lehetőséggel, akkor 200 ezer bölcsődei férőhelyre volna szükség, miközben csak 37 ezer hely van az intézményekben.

Hozzátette: a jelenlegi jogszabályok akadályozzák a dupla gyes felhasználását is, a családok támogatásáról szóló 1998-as törvény ugyanis kimondja, hogy a gyermekgondozási segély havi összege - a gyermekek számától függetlenül - azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével.

Ez utóbbi mintegy 28 ezer forint, vagyis a jogszabály alapján két gyerek esetén sem lehet ennek a duplája - magyarázta Bangóné Borbély Ildikó.

Gátló tényezőnek nevezte azt is, hogy az új munka törvénykönyve értelmében a kisgyermekes szülő csak akkor áll felmondási védelem alatt a gyermek 3 éves koráig, ha fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe. Vagyis ha visszamegy dolgozni, akkor bármikor ki lehet rúgni - mondta.

Hozzátette: javaslatuk ez utóbbi esetben is védelmet biztosítana a gyed extrát felhasználó szülő számára.
Mindezzel az MSZP megteremtené annak a lehetőségét, hogy a kormány ne szabotálhassa el a gyed extra végrehajtását - mondta Bangóné Borbély Ildikó.

MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.