brusszel


További megtakarítások az Alitaliánál

Figyelő Online
2013.06.02  13:29   
mail
nyomtatás
A súlyos anyagi gondokkal küszködő olasz Alitaliánál újabb takarékossági csomagot dolgoztak ki, amelynek fontos eleme a dolgozókkal kötendő szolidaritási megállapodás, illetve a vezetők javadalmazásának a csökkentése
A La Repubblica című lap vasárnapi beszámolója szerint a szolidaritási megállapodás azt jelenti, hogy a dolgozók lemondanak bérük egy részéről, hogy ezzel pontosan még meg nem nevezett számú munkahelyet megmentsenek.

A vállalatvezetés célja a bajba jutott cég terheinek minél szélesebb körben történő megosztása, ezért a menedzserek javadalmazását 10 százalékkal csökkentik, a vezérigazgató 20 százalékkal kap kevesebbet. Emellett korlátozzák a dolgozók ingyenes utazását az Alitalia járatain, és részben fizetniük kell a szolgálati mobiltelefon használatáért.

Az eddigieken felül mintegy 21 millió euró további megtakarítást vár az intézkedésektől a nemrégiben kinevezett vezérigazgató, Del Torchio, aki az Audihoz tartozó Ducatitól érkezett az Alitaliához és aki várhatóan az elkövetkező hetekben mutatja be a társaság szanálási tervét.Az Alitalia tartozása egymilliárd euró, az első negyedvében 157 millió euró volt a vesztesége, 26 millióval több, mint egy évvel korábban.A vállalat 2008-végén került a CAI olasz befektetői csoport tulajdonába valamivel több mint egymilliárd euróért, majd 2009 januárjában az Air France-KLM megvásárolta a cég 25 százalékos részvénypakettjét.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200