brusszel


Továbbra is Párizs a világ elsőszámú turisztikai célpontja

Figyelő Online
2014.03.11  11:53   
mail
nyomtatás
Továbbra is Párizs a világ elsőszámú célpontja: a Fények városát tavaly 32,3 millióan keresték fel - közölte a francia fővárost és környékét magába foglaló Ile-de-France régió turisztikai hivatala.
A nehéz gazdasági helyzet ellenére 2013 az egyik legjobb évet jelentette a turisták szempontjából - olvasható a közleményben. Külföldről mintegy 15,5 millióan érkeztek tavaly Párizsba, ami 8,2 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest.

Az adat azért is kivételes, mert tíz éve nem érkezett ennyi külföldi turista a francia fővárosba. Az élen a szomszédos britek járnak, közülük tavaly 2,1 millióan vették igénybe a párizsi szállásokat. Az ázsiai utazók közül tavaly először a kínaiak kerültek az élre 881 ezer turistával, ami egy év alatt 52,6 százalékos növekedést jelent, s így a japánok a második helyre szorultak.

A nemzetek sorában a toplistán a Párizsba látogatók közül a britek után az amerikaik, a németek és az olaszok következnek, a kínaiak az összesítésben az ötödik helyen állnak. A Közel-Keletről érkezett utazók száma is jelentősen, 20,7 százalékkal nőtt tavaly az az előző évhez képest. Ezzel szemben a belföldi turizmus visszaesését "nagyon jelentősen megérezte" Párizs. Vidékről 7,5 százalékkal kevesebb francia látogatott tavaly a fővárosba, mint 2012-ben.

A párizsi turisztikai szakértők 69 százaléka egyébként 2014-ben a középtávú javulás beindulását várja a tanulmány szerint. Párizs vonzerejét mindenekelőtt a kulturális öröksége biztosítja: a Louvre múzeuma és az Eiffel-torony mellett a francia fővárosban 1803 turisztikai látványosság található, ezek között 173 múzeum és 470 közpark, híd, Szajna-parti és egyéb köztéri pihenőhely.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.