brusszel


Nem lesznek mobiltrafikok - kijelöléssel döntik el, hogy ki árulhat cigit

Figyelő Online
2013.07.01  12:30   
mail
nyomtatás
Az első trafikpályázati szakaszban érvénytelennek minősített 1415 helyen nem mozgó árusítással, hanem - a vonatkozó törvénymódosítás által biztosított lehetőségnek megfelelően - ideiglenes kijelöléssel rendezhető a dohánykereskedelem - közölte Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője hétfőn az MTI érdeklődésére.
Ennek az a módja, hogy a polgármesterek neveznek meg jelöltet az eddig működő árusítók közül, akiknek elfogadásáról a törvény értelmében a zrt. hozza meg a döntést - tette hozzá.

Légrádi Petra hangsúlyozta, hogy az ideiglenes kijelölés maximum egy évre szólhat, de legfeljebb addig, amíg a területre kiírt koncessziós pályázat eredményes nem lesz.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője vasárnap Pécsett vetette fel, hogy mozgóárusítással oldják meg az ellátást hétfőtől azokon a településeken, ahol még nincs eredménye a trafikpályázatnak. Úgy fogalmazott, hogy minden átálláskor előfordulhatnak időleges zavarok, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. azonban mindent megtesz az ellátás zavartalansága érdekében.

"Reméljük, hogy a cég hamar megoldja a problémákat, mert a fogyasztók érdekeit szem előtt kell tartani, ki kell szolgálni azokat, akik hozzá akarnak jutni a dohánytermékekhez" - tette hozzá a kormánypárti politikus.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője emlékeztetett arra, hogy a törvény értelmében az érvénytelennek minősített helyekre új pályázatot írtak ki, amelyre július 1-jéig, azaz hétfő éjfélig lehet jelentkezni.

Az első pályázati szakaszhoz hasonlóan a feldolgozásra, elbírálásra 30 nap áll rendelkezésre, amelyet további 30 nappal meg lehet hosszabbítani, így 60 nap áll rendelkezésre.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Gazdaságtrafik

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.