brusszel


Új árfolyamgáton dolgozik a kormány

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2013.10.24  15:31   
mail
nyomtatás
Nem lefutott a húsáfa csökkentése, mint ahogy még lehet luxusadó is. A devizahiteleseknek pedig egy újabb árfolyamgátat dolgoz ki a kormány.
A kormány tovább vizsgálja a luxusadó bevezetését és a húsáfa csökkentését, azok után is, hogy a parlamenthez benyújtott adócsomagban ezek az intézkedések végül nem kaptak helyet. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt kérdésünkre mai tájékoztatóján. Arra voltunk kíváncsiak, számít-e arra, hogy a két adóváltozás végül bekerül a csomagba, akár egyéni képviselői indítvány révén is. A tárcavezető erre kifejtette, hogy nem látott még olyan adócsomagot, amely ne változott volna a parlamenti vita során. Így azt sem zárta ki, hogy végül bevezetik januártól a luxustermékekre - korábbi nyilatkozatok szerint például autókra, ékszerekre, illatszerekre - az adót, és csökkenhet a húsáfa. A munka mindenesetre folyik. Az is kiderült, hogy a bankkártya használat után idén felszámolt tranzakciós illeték jövőre megszűnhet. Ez ugyan szintén nem került be a csomagba, de erről - néhány más adómódosítás mellett - a jövő heti kormányülésen születhet döntés.

A 2014-es költségvetésről szóló tájékoztatón szóba került a devizahiteles csomag is. A miniszter jelezte, vészesen közel van november, ameddig a kormány haladékot adott a pénzintézeteknek, hogy házon belül rendezzék a fennálló szerződéseket. Varga szerint olyan visszajelzések érkeztek hozzá, hogy a bankok nem haladnak a megfelelő ütemben ezzel a feladattal, sem általános, sem egyénre szabott megoldásokkal nem segítik a devizahiteleseket.

A kormány erre az esetre kilátásba helyezte, hogy saját javaslatokkal áll elő. Ez a munka - vagyis a törvényjavaslat előkészítése - is folyik a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Részleteket ugyan nem akart elárulni a miniszter, de szavaiból arra lehet következtetni, hogy a korábbi árfolyamgátas rendszerhez hasonlóban gondolkodik a kormány. Az árfolyamgát ismételt alkalmazására vonatkozó kérdésünkre elmondta a miniszter, hogy érdemes visszanyúlni olyan megoldásokhoz, amelyek korábban működtek, beváltak. Azt furcsának nevezte Varga, hogy a potenciálisnál kevesebben vették igénybe az árfolyamgátat, mind mondta, több embernek segített volna a program, mint ahányan végül beléptek.

A miniszter újra világossá tette, hogy a lakáscélú, jelzálogfedezet mellett nyújtott devizahitelek kivezetését várják a bankoktól, valamint azt, hogy ezáltal ne járjanak jobban az érintettek, mintha forinthitelt vettek volna fel. Abba nem kívánt belebocsátkozni, hogy milyen árfolyamon történhetne a belépés egy új árfolyamgátba. Számítások szerint egyébként valahol 200 forint fölötti frankárfolyam az a szint, ahol a devizahitelesek nem nyernének a forinthitelesekkel szemben.)

A kormány nem számol a jövedéki adó csökkentésével, ha bármilyen változás szóba jöhetne, az csak emelés lenne, de ilyenben sem gondolkodik a kabinet - hangzott el a tájékoztatón annak kapcsán, hogy az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését szorgalmazza a szocialista párt. Varga szerint a családok rezsiköltségeinek csökkentésére figyel most a kormány, ezt tartja fontosabbnak.

Végezetül azt is megkérdeztük, kapott-e már a kormány hivatalos, vagy nem hivatalos visszajelzést Brüsszeltől a 2014-es költségvetési tervek fenntarthatóságáról. Vargának ilyenről nem volt információja, de emlékeztetett arra, hogy a korábbi Ecofin-üléseken a kormány igyekezett biztosítani a tagállamok pénzügyminisztereit, hogy 3 százalék alatt tartja a hiányt.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.