brusszel


Új ingatlanadót vezettek be Görögországban

Figyelő Online
2013.12.21  16:01   
mail
nyomtatás
Új ingatlanadót fogadtak el a görög parlamentben szombaton, amelynek bevezetését évek óta követelték Görögország nemzetközi hitelezői. Az adó mellett szavaztak a konzervatív Új Demokrácia és a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) képviselői egy kivételével, akit ezért kizártak a pártjából, így a koalíciós kormányt támogató képviselők száma 153-ra csökkent a 300 fős parlamentben.
Az új adótól azt várják, hogy 2,6 milliárd euróval növelje a költségvetés éves bevételeit. Az új szabályozás több korábbi bevételi forrást von egybe, miközben új adótételeket is bevezet. Mostantól a lakóingatlanok, az üzleti ingatlanok, az üres telkek, a sportpályák, és a művelés alá vont földek után is adót kell fizetni.

A módosítás lényeges eleme, hogy az állampolgárok vagyoni helyzete alapján differenciálja az adó mértékét, szemben a 2011-es ingatlanadóval, amely az adott ingatlan áramfogyasztása alapján számolta ki a befizetendő összeget.Az új szabályozás szerint felére csökken az ingatlan-átruházás illetéke, és adóterhük csökkentését kérhetik azok, akik bizonyítani tudják, hogy anyagi helyzetük miatt nem tudják kifizetni az új ingatlanadót.Az elmúlt négy évben a görög ingatlanárak 32 százalékkal zuhantak és a görög Alpha Bank szerint az ingatlanadó gátolni fogja az ingatlanpiac megerősödését. A bank szerint az adó torzít, és a városlakóknak több terhet kell majd viselniük, mint a vidékieknek.

Az ingatlanadó népszerűtlennek ígérkezik, de a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Görögország többi hitelezője támogatja, mert szükségesnek tartják a strukturális reformok megvalósításához. A görög kormánynak kevés a mozgástere, mert csak az együttműködésre építve tud lehívni újabb részleteket a számára biztosított 240 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomagból.

Hogy a görög állampolgárok bizalma ne inogjon meg teljesen a kormányban, a koalíció szombaton valószínűleg megszavazza, hogy 2014-re is hosszabbítsák meg a bedőlt jelzáloghitelesek ingatlanjainak árverezésére bevezetett moratóriumot. Kormányzati források szerint ezt a lépést Athén hitelezői nem kifejezetten támogatják, de nyilvánosan nem emeltek kifogást ellene.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.