brusszel


Szinte teljesen átalakul a magyar jogrendszer

Figyelő Online
2014.03.11  12:55   
mail
nyomtatás
A március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.), valamint az annak kapcsán született hét jelentősebb törvénymódosítás, a magyar jogrendszert alkotó 541 törvényből 228-at érint - mondta Ződi Zsolt, a jogi információk szolgáltatásával foglalkozó Opten Kft. jogi szakmai igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Az 1596 paragrafusból álló új Ptk.-ban a rendelkezések 7 százaléka változatlan, 18 százalékuk tartalmilag egyező, míg 38 százalékuk tartalma módosult a régi Ptk.-hoz képest. ugyanakkor a rendelkezések 37 százaléka teljesen új - ismertette az adatokat a szakmai igazgató.Legkevésbé az öröklési jog, legjobban dologi- és a családjog változott - tette hozzá Ződi Zsolt.

Sárközy Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti jogi tanszékének professzora a polgári törvénykönyveket a társadalmi életre hosszú távon ható alapvető törvényeknek nevezte. Példaként hozta fel a ma is hatályban lévő törvények közül a Napóleon által 1805-ben alkotott francia, az 1811-es osztrák és az 1900-as német polgári törvénykönyveket.

Az új Ptk. része a gazdasági társaságokat szabályozó joganyag is. Az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére Sárközy Tamás elmondta, hogy több érv szólt a Ptk.-ban való elhelyezés mellett, mint hogy külön törvénybe kerüljenek - a mostani helyzethez hasonlóan - a gazdasági társaságok. Így össze lehetett hangolni a kapcsolódó polgári jogi joganyaggal a társasági szabályokat, viszont kívül rekedtek a nem polgári jogi előírások. Így az új szabályozás nem komplett - tette hozzá a professzor.

A kft.-k törzstőkéjének 500 ezer forintról 3 millió forintra emeléséről pedig úgy vélekedett, hogy a mintegy 400 ezer kft. 20 százalékának a törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, ezek a cégek 2008 után alakultak, amikor az addigi 3 millióról 500 ezerre csökkentette a minimális törzstőkét a törvény. Az addig működő kft.-k 1 százaléka szállította csak le a tőkéjét 500 ezer forintra.

Sárközy Tamás kifejtette: az új Ptk.-t múlt év februárban hirdették ki, és a törzstőkét 2016. március 15-ig kell megemelni, a három év elegendő idő erre. Ráadásul a nyereségből is megemelhető a törzstőke.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.