brusszel


Új technológiák Óbudán

Figyelő Online - Bucsky Péter
2013.11.05  09:10   frissítve: 2013.11.04 19:26
mail
nyomtatás
Az akkreditált inkubátorokat bemutató sorozatunk harmadik részében az Aquincum Technológiai Inkubátor Zrt.-t mutatjuk be.

Az Aquincum Technológiai Inkubátor Zrt. (honlapjuk hamarosan elérhető lesz itt: aquincumincubator.hu) alapítói között számos hazai sikeres üzletember megtalálható, akik ismert és nemzetközi piacokon is eredményes cégek alapításában vettek részt. Megtalálható köztük Bojár Gábor Graphisoft alapító, aki létrehozta az informatikai vállalkozások létrejöttét is katalizáló Aquincum Institute of Technology-t, ami már nemzetközi szinten is egyre nagyobb elismertséget vívott ki magának. Az inkubátor meghatározó befektetője Várkonyi Attila, aki üzleti angyalként ismert a magyar piacon, több mint tíz éve finanszíroz és támogat magyar startupokat IT és biotechnológiai területen, melyek közül több nemzetközi exitet is megélt már. Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke, sikeresen felépítette és nemzetközi piacokra vitte biotechnológiai startup cégét, a Solvot, Lepp Gyula befektetőként és Szandrocha Kamilla tanácsadóként több informatikai startup fejlesztésében vettek részt, az inkubátor vezetői többek között az Elender, a Caratnation nemzetközi piacokra vezetésében, illet tőzsdei kibocsátásokban vettek részt.


Tapasztalataik alapján az informatikai, biotech és egészségügyi technológiai szektorokban lehetnek nemzetközileg is versenyképesek a hazai vállalkozások. Ezeken a területeken a hazai oktatás megfelelő minőségű, rendelkezésre áll a megfelelő finanszírozás, és hagyományok, és tapasztaltok is rendelkezésre állnak. Bár gyakran hivatkoznak arra, hogy a hazai cégek fejlődését a tőkehiány nehezíti, az Aquincum Inkubátornál nem gondolják, hogy Magyarországon, de főként globálisan tőkehiány lenne az innovatív ötletek sikeres piacra juttatásában és felfuttatásában. A különböző szintű Jeremie alapok, és egyre sikeresebben működő magánbefektetők tudják biztosítani az igazán jó projektek finanszírozási igényét, nem beszélve az uniós támogatásokról, amik egyre növekvő arányban támogatják a kutatás-fejlesztést. „Találmányból, ötletből termék, majd termékből üzlet: ezt az utat járják be nehezen a hazai startupok, hiszen különböző kompetenciákat, csapatokat kell harmonikusan egymásra építeni. Azt gondoljuk, hogy az alapítók termékfejlesztésben, üzletfejlesztésben, stratégiai gondolkodásban olyan tapasztalatokra tettek szert, amik ezen a hiányterületen lökést adhat a hazai startupoknak." - mondta el kérdésünkre Szandrocha Kamilla, hogy miben szorulnak leginkább segítségre a magyar kezdő vállalkozók.

Az alapítók az informatikai, biotechnológiai és egészségügyi technológiák szektorokban tettek szert nemzetközi tapasztalatokra, ezeken a területek várják startupok, vállalkozás alapításán gondolkozók jelentkezését. A bemutatkozó rövid anyagokat az office@aquincumincubator.hu címre várják. Több jelentkezést is kaptak már, ezért úgy látják, nem lesz hiány a befektetésre alkalmas ötletekből. Minden projektet egy standardizált, transzparens szűrési folyamaton keresztül vizsgálnak meg, és ennek elemeit rövidesen közzéteszik az inkubátor honlapján.

Azok a cégek, akik bekerülnek az inkubátor programba, leginkább nemzetközi üzletfejlesztésben kaphatnak segítséget, többek között piacra jutásban, szakmai partnerek keresésében vagy nemzetközi tőke bevonásában. Emellett fontos, hogy az első lépések megtételéhez szükséges forrásokat tudja az állami támogatással az inkubátor biztosítani. Ezt követően is segítenek azonban a befektető keresésben és a technológiai tesztelésben. A különböző piacokon bevált üzletfejlesztési partnerekkel dolgoznak együtt, akik az alapítókhoz kapcsolódó vállalatok terjeszkedését is segítetnek, olyan befektetőket szeretnének keresni, akik nem csak forrást, hanem szaktudást és kapcsolatrendszert is tudnak biztosítani a startupoknak. Partnereik az Egyesült Államok keleti és nyugati partján, Németországban, a Balkánon, , illetve Dél-Kelet-Ázsiában segítik a piacra lépést.

Az inkubátorba való befogadási döntés egyben finanszírozási döntést is jelent. Az inkubátor és tulajdonosi köre is tervezi kockázati tőke biztosítását, így a startupok gyorsabban jutnak a további növekedéshez szükséges forrásokhoz. Ha a cégek fejlődése azt kívánja, más hazai vagy nemzetközi társbefektetőt is keresnek. A kiválasztott társbefektető az inkubált cégek termékeitől és piacától függ, főként az Egyesült Államok piacára szállító vállalatoknál kiemelten fontos amerikai tőke bevonása, viszont a régióban terjeszkedő cégek számára a hazai Jeremie alapok kézenfekvő megoldást jelenthetnek.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200