brusszel


Majdnem 3 trillió köbméternyi palagázmező Ukrajnában

Figyelő Online
2013.11.05  15:58   
mail
nyomtatás
A nyugat-ukrajnai Olesszka palagázmező tervezett kiaknázásával kapcsolatos termelésmegosztási szerződést írt alá kedden Kijevben az ukrán állam a Chevron amerikai vállalattal és a Nadra Olesszka részvénytársasággal - jelentette be Eduard Sztavickij energetikai miniszter.
A szerződést Viktor Janukovics ukrán elnök jelenlétében írta alá az ukrán energetikai miniszter, Derek Magness, a Chevron Europe vezérigazgatója és Viktor Ponomarenko, a Nadra Ukrajina nemzeti részvénytársaság vezetője. Sztavickij az aláírás után kijelentette, hogy a szerződés jelentősen erősíti Ukrajna energetikai függetlenségét.

A megállapodás aláírásával megkezdődhet a Lviv, illetve az Ivano-Frankivszk megyében lévő Olesszka palagázlelőhely feltárása és kiaknázása.

A becslések szerint a nyugat-ukrajnai lelőhelyen évi 8-10 milliárd köbméter palagáz termelhető ki. Maga a mező 2,98 trillió köbméternyi gázt rejt. A Chevron kezdetben 350 millió dollárt készül befektetni a palagázprojektbe, amely összességében több mint 10 milliárd dollárba kerül.

Az amerikai cég vállalta, hogy teljes egészében téríti az általa okozott környezeti károkat, helyreállítja a talaj termékenységét, továbbá tájékoztatja a megyei vezetést a feltáráshoz használt vegyi anyagokról.

A Chevron még tavaly májusban nyerte el a pályázatot az Olesszka palagázlelőhely működtetésére, a szerződést azonban mostanáig nem kötötték meg, a lvivi és a ivano-frankivszki megyei tanácsok jóváhagyásának késlekedése miatt. Helyi környezetvédők ugyanis hevesen tiltakoztak a palagázkitermelés miatt, mert szerintük ipari katasztrófát, "második Csernobilt" fog okozni.

Az ukrán kormány a megyei tanácsok jóváhagyása után múlt szerdán fogadta el a szerződéstervezetet. A kormányülésen Mikola Azarov miniszterelnök egyebek mellett azzal érvelt a beruházás mellett, hogy az 10-15 ezer új munkahelyet teremt a térségben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.