brusszel


Semmi jóra nem számíthat Ukrajna

Figyelő Online
2014.03.28  10:29   
mail
nyomtatás
A Nemzetközi Valutaalap által nyújtott segítség csak akkor fog működni, ha Kijev eltökélten végrehajtja a szükséges reformokat - jelentette ki pénteki számának szerkesztőségi cikkében a Financial Times (FT) európai kiadása.
A lap szerint ha Ukrajna politikai és gazdasági vezetői elszalasztják a mostani lehetőséget, hogy az országot átalakítsák stabil, sikeres, európai demokráciává, akkor erre hosszú ideig nem lesz újra esélyük.

Akik erre törekszenek, azoknak fel kell ismerniük, hogy az IMF által megkövetelt reform nem fakultatív, hanem égető nemzeti szükségszerűség - állapította meg a Financial Times.

A cikk szerint véget kell vetni az állami vagyon "szemtelen ellopásának", annak, hogy a hatalmasságok az állampolgárok kárára a saját zsebeiket tömik, azoknak a zavaros üzleti megállapodásoknak, amelyek lehetővé teszik a mesésen gazdag oligarchák számára, hogy megvesztegessék a politikusokat.

Az ország elitjének a lap szerint olyan dolgokra kellene összpontosítaniuk, amelyek az ország mind a 46 millió lakosának hasznára válnak, mint például az egészségügy, az oktatás vagy a közlekedési hálózatok fejlesztése.

"Akik fosztogatásból gazdagodtak meg, azokról az mond lesújtó ítéletet, hogy jelenleg az ukrán gazdaság teljesítménye kisebb, mint a kommunizmus bukásakor, miközben Lengyelországé megduplázódott" - húzta alá az FT európai kiadása.

Az újság szerint nem volna reális azt gondolni, hogy Moszkva újraindíthatja a Viktor Janukovics elmozdított ukrán elnöknek ígért 15 milliárd dolláros hitel folyósítását, az a kérdés inkább, hogy Moszkva ront-e Ukrajna helyzetén azzal, hogy mérsékli a kereskedelmet, vagy akár elzárja a gázcsapokat.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.