brusszel


Vagyongazdálkodási roadshow-t indított az MNV Zrt.

Figyelő Online
2013.10.04  17:59   
mail
nyomtatás
Megkezdődött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által indított vagyongazdálkodási roadshow Nyíregyházán pénteken; ezen az állami vagyonnal kapcsolatos önkormányzati lehetőségekről, az ingyenesen tulajdonba adható állami ingatlanok és ingóságok kérvényezési folyamatáról, eljárási rendjéről kapnak tájékoztatást a helyhatósági képviselők.
Az ország 19 megyéjére kiterjedő rendezvénysorozat az MNV Zrt. és az érintett önkormányzatok, valamint a megyei kormányhivatalok közötti együttműködés kialakítását is szolgálja.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adatai szerint az elmúlt két és fél évben megközelítőleg 21 milliárd forint értékben kerültek ingyenesen ingatlanok és ingóságok az önkormányzatokhoz.

A következő időszakban nagyságrendileg további 8 milliárd forint értékű vagyonelem átadásáról születhet végleges döntés. Az MNV Zrt. igazgatósága hamarosan 3 milliárd forint értékű vagyonelem ingyenes tulajdonba adásáról határozhat, s a kormány megerősítő döntése után 2014. elején várhatóak a szerződéskötések. Az idei év végén pedig további 5 milliárd forint értékű állami vagyonról hozhat átadási rendelkezést az MNV Zrt. igazgatósága.

A roadshow első, nyíregyházi állomásán Halasi Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke és Holhós György, a társaság területi irodavezetője tájékoztatta a résztvevőket a szervezet ingatlangazdálkodási stratégiájáról és a megyei szintű együttműködés lehetőségeiről.

A szabolcsi önkormányzatok emellett információt kaptak aktuális kérdésekről, valamint a műemléki felújításokról is.A nyitó tanácskozás részvevőit köszöntötte a házigazda, Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere, míg Vinnai Győző, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetője a szervezet és az MNV Zrt. közötti együttműködés területeit mutatta be.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.