brusszel


Varga Mihály szerint már az élmezőnyben van Magyarország

Figyelő Online
2014.02.24  13:09   
mail
nyomtatás
Visszakerültünk az európai gazdaság élmezőnyébe, kezdjük visszanyerni a 2002-ben elveszített pozícióinkat - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Soltvadkerten.
Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság tavaly negyedik negyedévi 2,7 százalékos bővülése azt jelenti, hogy az Európai Unió 28 tagállama közül Magyarország produkálta a negyedik legnagyobb növekedést, és vezeti a visegrádi négyek mezőnyét is.

A nemzetgazdasági miniszter a száz százalékban magyar tulajdonban lévő Material Plastik Kft. új üzemcsarnokának átadásán elmondott köszöntőjében megalapozottnak nevezte azt, hogy a kormány mellett a nemzetközi szakértők is a magyar gazdaság dinamikus növekedésével számolnak.

Varga Mihály kiemelte, hogy a magyar gazdaság fejlődési pályára állt, az export mellett a belső kereslet, a fogyasztás is egyre inkább húzza a növekedést.

Kitért arra, hogy a foglalkoztatás is jól alakul, mert a foglalkoztatottak száma meghaladta 2013 végén a 4 milliót, ami 107 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Varga Mihály hozzátette: a növekedés egy része a közfoglalkoztatásból ered, de a versenyszférában foglalkoztatottak száma is 37 ezer fővel emelkedett.Reményei szerint, a választás után a jelenlegi koalíció tudja folytatni a kormányzást.Hozzátette: szükség lesz az Új Széchenyi Terv megújítására és szükség lesz az új energiastratégia megvalósítására is.

A miniszter elmondta, a soltvadkerti családi vállalkozás jó példája a magyar emberek kitartásának, mert a cég nemcsak talpon maradt a válság éveiben, hanem fejlődött, bővült és jelentős nagyvállalatok beszállítójává vált.

Font Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke kiemelte, hogy a 7600 fős településen 1300 bejegyzett vállalkozás működik, amely magasan az országos átlag felett van. Adatai szerint, a településen üzemelő vállalkozásokhoz az utóbbi négy évben 4 milliárd forint összegű uniós és kormányzati támogatás érkezett.

Garami Zoltán, a Material Plastik Kft. tulajdonosa az üzemcsarnok és nyomdaavató ünnepségén hangsúlyozta: családi házuk garázsában indították el 1989-ben a vállalkozást. A Széchenyi Terv pedig segített abban, hogy a világ legmodernebb gépeit is meg tudják venni. A vállalkozás eddig 12 európai uniós pályázaton indult és nyert. Garami Zoltán szavai szerint a jelenlegi kormány nagy segítséget nyújtott abban, hogy fel tudták venni a multikkal a versenyt.

A tervek szerint a jelenleg 80-at meghaladó alkalmazotti létszámot 2015-ben, egy újabb beruházás megvalósulása után, 100 fölé emelik.

Az üzemcsarnok bővítés 220 millió forintba került, melyhez 90 millió forint támogatás nyert el a cég, a nyomdaipari gép közel 700 millió forintba került, melyhez 150 millió forint támogatást kaptak. A beruházás révén a dolgozói létszám 18 fővel bővült.

A Material Plastik Kft. a belföldi megrendelők mellett termékeinek 30 százalékát külföldön értékesíti. A családi vállalkozás 2011-ben 2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, amit 2012-ben 2,2 milliárd forintra tudott növelni. A cég főként műanyag csomagolóanyagokat állít elő, például táskákat, zsákokat és fóliákat.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.