brusszel


Varga egyeztet a Dunaferr vezetésével

Figyelő Online
2013.08.17  08:00   
mail
nyomtatás
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a hétfői kihelyezett kormányülés előtt látogatást tesz Dunaújvárosban, tájékozódik a Dunaferr helyzetéről, a tervezett létszámleépítésről, és egyeztetést folytat a cég vezetésével a társaságot érintő tovább. (NGM) pénteken
A szaktárcat közleményében tudatta, a sajtóban a közelmúltban megjelent 1500 főt érintő csoportos létszám-leépítési szándékkal szemben a minisztérium csütörtökön hivatalosan arról értesült, hogy 890 fő elbocsátását tervezi a Dunaferr. Az erről szóló szándéknyilatkozatot a vállalat a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központhoz juttatta el. A minisztérium és a munkaügyi központ mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítéssel érintett munkavállalók megkapjanak minden szükséges segítséget mielőbbi elhelyezkedésük érdekében - hangsúlyozza a minisztérium.

Megjegyzik azt is: természetesen még sor kerülhet a céget érintően további csoportos létszámleépítésre. "A most bejelentett szándéknyilatkozat szerinti létszámleépítés ebben az esetben legfeljebb ennyi vagy ennél kevesebb lehet. A döntés meghozatala előtt még számos kötelezettségét teljesítenie kell a munkáltatónak, többek között egyeztetési kötelezettsége áll fenn az üzemi tanáccsal" - áll a közleményben.

A vállalat menedzsmentje hétfőn közölte, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A vezetés 2013. augusztus 15-ig elindítja ennek érdekében a szükséges hivatalos eljárást - ismertette a közlemény. A szakszervezet és az üzemi tanács vezetője csütörtökön tájékoztatott, hogy a Dunaferr vállalatcsoport hivatalosan bejelentette a Fejér Megyei Kormányhivatal dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségén, hogy legnagyobb létszámú tagvállalatánál, a Dunaferr Zrt.-nél 890 főt bocsát el.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.