brusszel


Varga nem örül a gyenge forintnak

Figyelő Online
2014.02.18  09:04   
mail
nyomtatás
Varga Mihály nem örül a gyenge forintnak és bízik az erősödésében, ugyanis a költségvetést 300 forintnál olcsóbb euróval tervezték meg - a gazdasági miniszter erről kedden beszélt a TV2 Mokka című műsorában.
Varga Mihály reméli, a monetáris tanács keddi ülésén felelősen fogják értékelni, hogy milyen árfolyam elviselhető a költségvetésnek, jó az exportnak és a devizahiteleseknek. Hozzáfűzte, hogy a forint gyengülése az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed "pénzpumpájának" leállása mellett annak is a következménye, hogy a jegybanki alapkamat kevésbé vonzó azoknak, akik magyar állampapírt vásárolnának.

A gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a költségvetést jelentős, 220 milliárd forintos tartalékkal tervezték meg, vagyis ha az euró árfolyama a tervezettnél magasabb szinten alakul, akkor van mihez nyúlni.Ugyanakkor bízik abban, hogy a következő hónapokban az árfolyam korrigálódhat. Annál is inkább, mert a magyar gazdaság fundamentumai nem indokolják az alacsony árfolyamot - tette hozzá. Varga Mihály úgy vélekedett: jó úton jár a munkahelyteremtés terén a kormányzat, mert egy év alatt 107 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Ám még jelentős tartalékokkal rendelkezik az ország, hiszen, miközben a hasonló lélekszámú Csehországban 5,1 millióan, Magyarországon csupán 4 millióan dolgoznak.

Ez azt jelenti, hogy a következő négy évben - amennyiben a választásokon újra bizalmat kap a jelenlegi kormányzat - még annál a 200 ezernél is több munkahelyet kívánnak teremteni, amit az elmúlt 4 esztendőben sikerült. A gazdasági miniszter szerint ez annál is inkább lehetséges, mert az elmúlt év utolsó negyedévének adatai szerint az Európai Unió 28 tagállama közül Magyarország produkálta a negyedik legnagyobb gazdasági bővülést, és vezeti a visegrádi négyek mezőnyét is. Ebben a helyzetben nem elképzelhetetlen a 4 százalékos növekedési ütem 2016-ra - mondta a politikus, hozzátéve: bebizonyították, hogy képesek növekedési pályára állítani a gazdaságot, az adósság csökkentése és a munkahelyek számának növelése mellett.Arról is szólt, hogy a parlamentnek jóvá kell hagynia a paksi atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó magyar-orosz pénzügyi szerződést.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.