brusszel


Vasárnaptól a sanghaji a világ leghosszabb metróhálózata

Figyelő Online
2013.12.29  12:49   
mail
nyomtatás
Két új vonal vasárnapi megnyitásával a sanghaji lett a világ a világ leghosszabb metróhálózata, mely - csakúgy, mint az ország többi nagyvárosában - a jövőben is dinamikusan bővül majd.
A kelet-kínai metropolisz földalatti hálózata a délnyugati-északkeleti 12-es és az északnyugat-északkeleti 16-os vonalak átadásával immár összesen 567 kilométer hosszú. Sanghaj ezzel átvette a vezetést a dél-koreai fővárostól, Szöultól, amelynek metrója "csupán" 537 kilométeren szállítja az utasokat.

Az idén mindössze huszadik születésnapját ünneplő sanghaji metró jelenlegi 16 vonalán naponta mintegy hétmilliónyian közlekednek, tavaly egész évben összesen 2,3 milliárdnyi utast szállítottak a szerelvények. A városi kormány az évtized végére hat újabb vonal megnyitását tervezi, a hálózat teljes hossza ezzel 877 kilométerre nő majd. Számos vonal a város közigazgatási határain kívülre is kinyúlik majd, a szomszédos Csiangszu és Csöcsiang tartományokat a hálózatba kötve.

A sanghajinál is nagyratörőbbek a főváros metróbővítési tervei: a jelenleg 460 kilométeres hálózatát Peking az évtized közepére 660 kilométerre növeli majd. A tervek szerint a pekingi metró hossza 2020-ra meghaladhatja az ezer kilométert is, átvéve ezzel Sanghajtól az elsőséget. Harmadik az országon belül a délkelet-kínai Kuangtung tartomány fővárosa, Kuangcsou 236 kilométeres hálózatával, mely 2020-ra a tervek szerint 500 kilométerre növekszik majd.
A korábban bejelentett tervek szerint a hálózatok hossza 2015-re országos összesítésben háromezer kilométerre nőhet, a következő évtized elején pedig a 6800 kilométert is meghaladhatja majd.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.