brusszel


Vége a Bitcoin rejtőzködésének

Figyelő Online - Sárvári Marcell
2013.06.19  17:40   
mail
nyomtatás
Múlt hét csütörtökön Washingtonban a Bitcoin két vezető személyiségének részvételével rendezték meg azt az egész napos konferenciát, melynek témája az eddig rejtve működő szervezet és a törvényhozás együttműködésének megalapozása volt. A Bitcoin által létrehozott virtuális valuta hivatalos fizetőeszközzé is előléphet - a pro és contra érveket Timothy B. Lee gyűjtötte össze a Washington Post honlapján.
Néhány évvel ezelőtt a Bitcoin egy kormányzattól független technológiai platformként jött létre, amely azonban ez alatt a szűk egy év alatt 1,1 milliárd dolláros forgalmat produkált. Ezt látva a törvényhozók tudomásul vették a szervezet egyre növekvő jelentőségét, így kerülhetett sor a múlt heti megbeszélésre. A kilenc hónappal ezelőtt alapítvánnyá intézményesült mozgalom kezdetben minimális szabályozással működhetett, ennek vethet végét az új partnerség. Az együttműködést azonban Timothy B. Lee szerint jóval nehezebb lesz megvalósítani, mint beszélni róla.

Az új valuta vonzerejét a szigorú monetáris politika, valamint a decentralizált felépítés jelenti. Azonban pontosan ezek a tulajdonságok aggasztják Washingtont, mivel a rejtett valuta a pénzmosás, a gyermek pornográfia támogatása, és egyéb illegális akciók lehetőségét rejti magában. A múlt csütörtöki eseményen ezeknek a kételyeknek az eloszlatására kapott lehetőséget a Bitcoint képviselő Patrick Murck és Gavin Andersen. A két vezető tisztviselő hangsúlyozta, hogy ezek a mítoszok teljes mértékben alaptalanok, és a szervezet hajlandó a jövőben szoros együttműködést kialakítani a törvényhozással.

Ennek azonban komoly nehézségei lehetnek, így például, hogy a Bitcoin közösségi szintre való emelése megfosztaná annak vezetőit szinte minden irányítási jogkörüktől. Ez a szükséges átalakítások nehezebb bevezetését jelentené, ráadásul a partnerséghez elengedhetetlen formális mechanizmusok megszűntetnék a rendszer jelenlegi decentralizáltságát is.

Timothy B. Lee a Washington Post riportere, a technológia-politika és a szellemi tulajdon szakértője.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200