brusszel


Vegyes fogadtatást kapott a minimálbér-emelés

Figyelő Online
2013.12.02  16:38   
mail
nyomtatás
Az ING elemzője szerint foglalkoztatási szempontból kedvező, hogy a reál szintű minimálbér emelés mértékét meghaladja a 2014-re várt gazdasági növekedés, míg az Erste szakértője szerint ennek csak mérsékelt hatása lesz a foglalkoztatásra, a járulékbevételek azonban emelkedhetnek.
Jövőre 3,6 százalékkal 101 500 forintra nő a minimálbér és 3,5 százalékkal 118 000 forintra a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) hétfőn született megállapodás alapján. A felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el. Balatoni András, az ING makroelemzője szerint mind foglalkoztatási, mind a vállalatok profitabilitása szempontjából kedvező megállapodás született.

A szakértő kifejtette, hogy mivel a várt, 2 százalék körüli, vagy valamivel a feletti gazdasági növekedés meghaladja a reálbér-emelkedést (ami az elemzők által várt 2,1 százalékos infláció mellett 1,4-1,5 százalék lehet a minimálbéren, garantált bérminimumon foglalkoztatottak esetében), javulhat a vállalatok profitabilitása jövőre. Az elemző szerint ennek köszönhetően a vállalati beruházások is bővülhetnek, ami pedig a foglalkoztatást javítja. Balatoni András úgy vélekedett, hogy nemzetgazdasági szinten 3,5-3,6 százaléknál jobban nőhetnek a bérek. Mivel a legfrissebb adatok szerint a belső fogyasztásban is fordulat látszik, a nemzetgazdasági ágazatok "széles bázisa" meg tudja, vagy tudná lépni a 3,5 százalékos béremelést a nem minimálbéren vagy garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál is - mondta a szakértő.

Gabler Gergely, az Erste vezető makroelemzője hangsúlyozta, hogy a 3,6 százalékos minimálbér-emelés jóval magasabb a kormány által várt inflációnál, vagyis egyértelmű reálbér-emelkedést jelent. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a kormány által várt 2,4 százalékkal szemben az Erste 2 százalékos inflációt vár 2014-ben, sőt itt lefelé mutató kockázatok vannak. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az emelés nem okoz kiesést a foglalkoztatásban, vagyis nem vezet elbocsátásokhoz. Gabler Gergely kifejtette: a feketefoglalkoztatás erősen jelen van a gazdaságban, így feltételezhető, hogy a minimálbérre bejelentetteknek csak egy része keres valóban minimálbért, azoknál a cégeknél pedig, ahol nem tudják kitermelni a minimálbért sem, egyébként is feketén foglalkoztatják az alkalmazottakat. A szakértő véleménye szerint a foglalkoztatásra mérsékelt hatása lesz az emelésnek, ugyanakkor kedvező, hogy az államkasszába több járulékbevétel folyhat be a megemelt minimálbér után.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.