brusszel


Versenyképesség nemzetközi együttműködéssel

Figyelő Online
2013.09.24  11:14   
mail
nyomtatás
A Tempus Közalapítvány igazgatója szerint a külföldi kitekintés a személyiségfejlődés és a karrierépítés szempontjából is fontos. A munkaerőpiac felől ugyanis egyre erősödik az elvárás a magas szintű nyelvtudás és a nemzetközi trendek ismerete irányába, amelynek remek eszköze az uniós ösztöndíjprogramokban való részvétel. A versenyképes tudás elérésének kulcsát Tordai Péter a felsőoktatási intézmények és a gazdasági szereplők szorosabb együttműködésében látja.
Miért tartja fontosnak, hogy egy cég kapcsolatot építsen oktatási-képzési intézményekkel?
A képzésben és kutatásban rejlő lehetőségek kihasználása a foglalkoztathatóság és a versenyképesség növelése miatt fontos. Minden cégnek érdeke, hogy az oktatásból potenciális munkavállalók kerüljenek ki, illetve hogy a végzettek tudása és képessége összhangban legyen a munkaerő-piaci elvárásokkal. Ehhez elengedhetetlen a cégek és az oktatási intézmények közötti kommunikáció és együttműködés, amelynek során a cég befolyással lehet a képzési tananyag kialakítására, tudomást szerezhet a legfrissebb egyetemi kutatásokról, és megismerhet olyan nemzetközi példákat, működő gyakorlatokat, amelyeket beépíthet a stratégiájába. Az oktatási-képzési intézményekkel való partnerség lehetőséget kínál arra is, hogy a cégek feltérképezzék a leendő munkaerő-kínálatot, és magukhoz vonzzák - először akár gyakornoki helyek biztosításával - a legtehetségesebb diákokat. Egyszóval, a szorosabb együttműködés javíthat a munkaerő-piaci helyzeten.

Nemzetközi szinten milyen kialakult formái vannak az együttműködéseknek?
A piaci szereplők és az oktatási intézmények együttműködésének egyik legkézenfekvőbb módja a szakmai gyakorlat, amelyre az általunk kezelt uniós pályázati programok közül a Leonardo és az Erasmus nyújt lehetőséget. De a vállalatok és a felsőoktatási intézmények közös képzéseket is megvalósíthatnak, kihelyezett tanszékeket működtethetnek, vagy akár saját céges szakirány beindítása is lehetséges. Ezek a piaci szférához való közeledés különböző lépcsőfokait jelenthetik. De az együttműködések akár olyan innovatív, gyorsan fejlődő területeket is érinthetnek, amelyek esetében a hallgatóknak nincs lehetőségük az egyetemen belül elsajátítani a szükséges szaktudást. Az ilyen esetekben a szakemberek elméleti és gyakorlati tudással is hozzájárulhatnak a programhoz, illetve céges ösztöndíjat felajánló, vagy tanulmányi versenyeket támogató szponzorként is szívesen fogadják őket, hiszen ez is egy lehetőség számukra a tehetséges diákok felkutatására, a külső partnerek jelenléte pedig a projekt sikere és fenntarthatósága szempontjából is kulcsfontosságú.

Milyen konkrét példát tudna erre mondani?
Több száz cég fogad hazánkban külföldi gyakornokot. Például a Supra Vita Nyelviskola, a Kitchen Budapest, az Elmű Hálózati Kft. vagy az E.ON. Legtöbbjük évek óta rendszeresen dolgozik együtt a hallgatókkal, hiszen magas szintű idegennyelv-tudással rendelkeznek, és eltérő üzleti kultúrát hoznak a vállalkozás életébe, ezáltal nyithatnak a nemzetközi piac felé.
Egy más típusú együttműködésre példa az ELTE koordinálásával megvalósult nyári iskola, amelyet szoftvertechnológia területén szerveztek, és ahol előadást tartottak a Microsoft Research, a Google, a Morgan Stanley, illetve az Ericsson Magyarország munkatársai is. A hallgatók számára a vendégelőadók hitelessége mellett nagyon fontos tényező volt a kapcsolatépítés, amit a vállalati szakemberekkel történő találkozás és a céglátogatások is segítettek.
Vagy említhetem a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítványt. Ők olyan tananyagot vettek át olasz partnereiktől, amely támogatja a kis- és középvállalkozások nemzetközi stratégiáinak kidolgozását.

Hogy látja, a munkáltatók valóban értékelik, ha valaki külföldi tapasztalattal rendelkezik?
A munkaerőpiacon folyamatosan erősödő elvárás a magas szintű nyelvtudás és a nemzetközi trendek ismerete. Ennek is szerepe van abban, hogy tavaly 4500 magyar felsőoktatási hallgató töltött legalább három hónapot Európa különböző országaiban az általunk kezelt pályázati programok segítségével. Tapasztalataink szerint a tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra utazó fiatalok nem véletlenül jelentkeznek a programra: céltudatosak, elhivatottak, tájékozottak. Olyan releváns nemzetközi szakmai tapasztalatgyűjtés a céljuk, amellyel érvényesülni tudnak a hazai álláspiacon. A külföldön töltött időszak alatt vitathatatlanul sokat fejlődik az ösztöndíjasok nyelvtudása, és a multikulturális környezetnek köszönhetően rugalmasabbá, elfogadóbbá válnak, könnyebben kezelik a problémás helyzeteket. Ezek a tulajdonságok mindenképp értékeket képviselnek a munkáltatók szemében.
Fontos megemlíteni, hogy ezeknek a készségeknek a bemutatására kiválóan alkalmas az Europass önéletrajzforma, amely a cégek szempontjából megkönnyíti a kiválasztás és a toborzás folyamatát, a pályázó számára pedig lehetővé teszi a korábban tanultak és tapasztaltak pontos bemutatását, a külföldi tanulmányok és gyakorlatok részletezését.

Mit tud tenni a Tempus Közalapítvány az együttműködések ösztönzése érdekében?
Az elmúlt 17 év alatt kiterjedt kapcsolatrendszert építettünk ki, különösen a felsőoktatás területén. Például ha egy cég külföldről fogadna gyakornokot, felhívását 32 ország nemzeti irodájához juttatjuk el, és természetesen a máshol meghirdetett gyakornoki pozíciókat mi is elérhetővé tesszük a magyar fiatalok számára.
Ezen kívül rendezvényeinkkel és kiadványainkkal felhívjuk a cégek, vállalkozások figyelmét az együttműködési lehetőségekre. Olyan, már megvalósult jó gyakorlatokkal, innovatív kezdeményezésekkel ismertetjük meg a gazdasági és oktatási szféra képviselőit, amelyek segítségével új partnerségek alakulhatnak ki. Novemberben például nemzetközi példákat bemutató szakmai konferenciára és fórumra várjuk cégek és felsőoktatási intézmények képviselőit, akiknek egymásra találását segíti a www.gyakornokkereso.hu weboldalunk, illetve a hamarosan elérhetővé váló szakmai gyakorlati helyeket összegyűjtő adatbázisunk is.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



A növekedés X-faktora

Miért van óriási különbség egyes országok fejlettségi szintje között?

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Figyelő Top200 Gála 2016 - galéria

Képgaléria a Figyelő hetilap legsikeresebb vállalatokat díjazó TOP 200 Gálájáról.

top200