brusszel


Vészhelyzet a szomszédban

Figyelő Online
2014.01.27  13:11   
mail
nyomtatás
Vészhelyzetet hirdetett ki hétfőn a román kormány a délkelet-romániai Buzau, Braila és Vrancea megyében, ahol a harmadik napja tartó hófúvás miatt megbénult a közlekedés.
A meteorológiai intézet a hófúvás miatt még szombaton kiadott narancssárga riasztását a tengerparti Dobrudzsa térségében található nyolc megyére szűkítette. Három másik moldvai megyében sárga figyelmeztetés van érvényben. A legnagyobb gondot a viharos szél által emelt hótorlaszok okozzák, amelyek magassága a délkeleti megyékben helyenként a két métert is meghaladta.

A vészhelyzet elrendelése lehetővé teszi a veszélyeztetett emberek kilakoltatását, a hadsereg bevetését, és a hatóságok közbeszerzési eljárás nélkül köthetnek szerződést különböző szolgáltatások elvégzésére, egyebek mellett további cégeket vonhat be a hóeltakarításba. Az ország délkeleti részén 27 főút (köztük az A2-es és A3-as autópálya) szombat óta le van zárva, 16 főúton pedig a teherforgalom számára vezettek be korlátozást.

Románia 27 megyéjében (az ország több mint felében) hétfőn szünetel a tanítás. A román fővárosban több mint 400 tanintézmény tart zárva, ami negyedmillió iskolást és óvodást érint. Victor Ponta miniszterelnök az intézkedésről azt mondta: tudja, hogy a szülők szeretnék iskolába küldeni gyerekeiket, de inkább maradjanak otthon, mintsem később menteni kelljen őket.

Nagyon nagy fennakadások vannak a vasúti közlekedésben is: a bukaresti főpályaudvarra érkező és onnan induló járatok közül 74-et töröltek, amelyek mégis járnak, azok hat-hét órát is késnek. Buzau város körgyűrűjén több mint hatvan nyergesvontató és nyolcvan személygépkocsi maradt behavazva, Ramnicu Sarat térségében pedig húsz teherautó és ötven személygépkocsi került a hó fogságába. Utasaiknak művelődési otthonokban, sporttermekben ajánlottak fel szükségszállást, de mintegy száz olyan gépkocsivezető is van, aki nem akarta elhagyni járművét: nekik a hatóságok osztottak élelmet, teát és tíz-tíz liter üzemanyagot. A gépkocsikban éjszakázó emberek kisebb csoportokba gyűltek össze, és felváltva melegednek egymás járműveiben - írta a Mediafax hírügynökség.

Közben a rendőrök négyszáz sofőrt bírságoltak meg az országban, amiért téli gumi nélkül indultak útnak. Az útügyi felügyelet igazgatója arra is figyelmeztette az elakadt járművezetőket, hogy akinek lejár az útdíjmatricája, az szerezzen be valamilyen igazolást arról, hogy a hó fogságába került, ha nem akar később bírságot fizetni. A Bukaresttől nyugatra lévő térségben javult a helyzet: hétfőn megnyitották a másfél napja lezárt A1-es autópálya első, Pitesti-ig vezető szakaszát, és a Románia fő tranzit útvonalának számító DN7-es úton, az Olt völgyében is megindult a teherforgalom Nagyszeben és Bukarest között.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.