brusszel


Visszatér a Coca-Cola Mianmarba

Figyelő Online
2013.06.04  12:48   
mail
nyomtatás
Öt év alatt 200 millió dollárt akar befektetni Mianmarban a Coca-Cola italgyártó cég, amely 1988-ban szorult ki az országból, de most újra visszatért.
Az amerikai cég az ország volt fővárosának, Rangunnak a külvárosában hoz létre közös palackozóüzemet a Pinya Manufacturing céggel. A Coca-Cola közleménye szerint ezzel a teljes ellátási láncban öt év alatt összesen 22 ezer munkahely jön majd létre. Az amerikai befektetés a helyszínen már meglévő termelési kapacitást fogja bővíteni, és így hatvan év után újra lesz Coca-Cola gyártás az országban. Az amerikai italgyártó szeptember óta árulja termékeit Mianmarban, de azok behozatalból származtak.

A Coca-Cola 1988-ban vonult ki az országból, miután a katonaság vette át az ország irányítását a demokráciát követelő erők elnyomásával. Mianmar ellen több ország gazdasági szankciókat vezetett be, ezért külföldi vállalatok csak nehezen működhettek az országban. Mianmarban 2011-ben kezdődött meg az átmenet a katonai diktatúrából a polgári kormányzás felé, és azóta folyamatosan szüntették meg a külföldi államok az országot sújtó korlátozásokat. A Coca-Cola az egyik első amerikai vállalat, amelynek engedélyezték a befektetést Mianmarban. A cég visszatérése jelképes, azt mutatja, hogy a külföldi befektetők milyen sokat várnak a politikai átalakulástól. A Coca-Cola összesen 100 ezer árusítóhelyen akarja megkezdeni termékei eladását a következő hat hónapban.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200