brusszel


Soron kívül kifizetik az állatjóléti támogatást

Figyelő Online
2013.10.30  17:02   
mail
nyomtatás
A baromfiágazat gazdasági és finanszírozási problémáinak enyhítése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a baromfi állatjóléti támogatás soron kívüli kifizetéséről döntött a harmadik negyedévben is, amihez a szükséges rendeletmódosítást soron kívül végrehajtja.
A szaktárca szerdai közleménye szerint az ágazatban ebben az évben 20 százalékkal 4,8 milliárd forintra nőtt a 2013-ra kifizethető keretösszeg.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az első negyedévre 1,33 milliárd forintot fizetett ki 1219 termelőnek, a második negyedévre 1,37 milliárd forintot 1338 termelőnek, a harmadik negyedévre várhatóan - a rendeletben meghatározott keretből - 1,05 milliárd forintot biztosít, mintegy 1400 termelőnek.

A baromfi állatjóléti támogatást mindig a tárgyévet követő évben fizeti ki a tárca, tehát 2013-ra az eredeti rendelet szerint 2014-ben lenne kifizetés - közölte a VM az MTI megkeresésére. Hozzátették: az idén a VM azért hozta előre a támogatások kifizetését, hogy ezzel is segítse az állattartók anyagi helyzetét.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.