brusszel


Warren Buffett: maradjon Ben Bernanke a Fed elnöke!

Figyelő Online
2013.09.20  11:19   
mail
nyomtatás
Warren Buffett befektetési guru, a Berkshire Hathaway befektetési cég vezetője szerint Ben Bernanke Fed-elnöknek folytatnia kellene munkáját, és nem kellene átadnia az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetését másnak.
Buffett csütörtökön, késő este nyilatkozott a CNBC hírtelevíziónak Amerikában, és azt mondta, hogy Bernanke csodálatos munkát végzett az elmúlt 5 évben, mióta kitört a pénzügyi válság.Ben Bernanke megbízatása jövő év elején lejár, és Barack Obama amerikai elnök számára az egyik legnagyobb kérdés, hogy kit jelöljön utódjának.

Bernanke elvileg maradhatna a Fed elnöke, de sajtóhírek és az amerikai kormányzatból érkező utalások szerint nem szeretné folytatni a munkáját.Obama első jelöltje Bernanke utódjának Larry Summers volt, Bill Clinton korábbi elnök pénzügyminisztere. Summers azonban visszalépett a jelöltségtől, mivel a demokrata pártból többen is ellenezték kinevezését.

Obama második jelöltje valószínűleg Janet Yellen lesz, akit a szakmabeliek jó szakembernek tartanak, de nem értékelik igazán nagyra."Én egyáltalán nem ismerem Yellent, én Bernanke-t ismerem" - mondta Buffett a CNBC-nek. Szerinte a következő Fed-elnöknek nehéz dolga lesz, mert nagyon megnőtt a szervezet által kezelt portfolió, ezért esélyt kellene adni a mostani elnöknek, hogy befejezze a munkát, amit elkezdett. Buffett szerint a Fed kötvényvásárlási programja még nem teljesítette célját, a gazdaság egy helyben toporog.Ben Bernanke megítélése általánosságban is jónak mondható.

A Pew Research Center felmérése szerint az amerikaiak 38 százalékának van kedvező véleménye róla. 2008 márciusában ez az arány még csak 24 százalék volt. Bernanke mára ismertebb is lett, öt évvel ezelőtt az amerikaiak 55 százaléka nem tudta, kicsoda, 2013 szeptemberére ez az arány 32 százalékra csökkent.

Bernanke népszerűbb az ötven év fölöttiek, a magasabb iskolai végzettségűek, és azok között, akik úgy látják, hogy a részvénypiac már kiheverte a válságot.

Ennek ellenére furcsamód csökkent Bernanke elfogadottsága a republikánusok között. 2008-ban 36 százalékuk kedvelte, 12 százalékuk elutasította őt, de mára 32 százalékra csökkent a támogatóinak aránya és 42 százalékra nőtt az ellenzőié.

A Pew kutatóközpont nem adott magyarázatot a republikánusok érzelmeinek megváltozására, de valószínűnek látszik, hogy többet nyomott a latban Bernanke megítélésénél, hogy hatékonyan dolgozott együtt a demokrata Barack Obamával, mint a Fed sikeres vezetése.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200