brusszel


Wizz Air: Semmi esélye a Sólyomnak

Figyelő Online - Váczi István
2013.09.06  08:00   
mail
nyomtatás
Újabb gépet hoz Budapestre jövőre a Wizz Air, így már nyolc repülője üzemel majd az itteni bázisról. A társaság vezérigazgatója azt mondta: a jelenlegi körülmények között semmi esélye egy új piaci szereplőnek.
Budapesti flottája bővítését jelentette be ma a Wizz Air: 2014. március 14-én érkezik a társaság nyolcadik gépe az itteni bázisra. Váradi József, a társaság vezérigazgatója elmondta, ezzel egész évre vetítve 2,9 millió helyet kínálnak a magyar fővárosból induló járataikon.

A régió vezető fapados légicége új célállomást ezúttal nem jelentett be, az újabb gép révén a londoni, eindhoveni, barcelonai, isztambuli, római, madridi, cataniai, máltai és bari járatokat fogja sűríteni.

Nincs esélyük

Váradi József - a Sólyomot nevén nem nevezve - beszélt az esetleges új konkurens kilátásairól, pontosabban kilátástalanságáról is. Szerinte a jelenlegi gazdasági körülmények, egyebek mellett a 130 dolláros hordónkénti olajár mellett semmi esélye egy új szereplőnek a piacon.

Arra a kérdésre, hogy ha mégis megjelenne a színen egy új versenytárs, rendelkeznek-e tervvel, a vezérigazgató azt mondta: ezt egyáltalán nem tartja reálisnak, térjünk vissza erre akkor, ha már valóban piacra lépett egy új cég.

Egyiptom halasztva

A zavargások miatt lemondott egyiptomi járatnyitási tervvel kapcsolatban a Figyelő kérdésére Váradi kijelentette: ha rendeződik is a helyzet, legkorábban 2014-ben lehet szó a hughadai járat elindításáról.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.