brusszel


A munkavállalók 30 százaléka nem kapott plusz juttatást

Figyelő Online
2013.07.31  15:02   
mail
nyomtatás
Az év első felében a magyar munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen, fizetésen kívüli juttatást, ez kissé alacsonyabb arány a tavaly júliusi 33 százaléknál - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
A Workania, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli, hogy pozíciószintek szerint vizsgálva a segédmunkások vannak a legrosszabb helyzetben: 52 százalékuk nem kap a fizetésén felül semmilyen juttatást, míg ez az arány a felső vezetőknél 13 százalék. Mindkét szinten enyhe javulás történt az elmúlt évhez képest, 2012-ben ugyanis a segédmunkásoknál 55, a felső vezetőknél pedig 16 százalék volt ez az arány.

A középvezetők körében a juttatás nélküliek aránya a tavalyi 24 százalékról idén 22 százalékra csökkent, míg egyáltalán nem kapott béren felüli juttatást a szakmunkások és a szolgáltatási szférában dolgozók 43 százaléka, a műszaki területen szakképzett dolgozók negyede, illetve az adminisztratív alkalmazottak 40 százaléka. Utóbbi csoportnál 4 százalékpontos növekedés történt 2012-höz képest. Az összes dolgozót figyelembe véve idén is a legnépszerűbb juttatás az Erzsébet utalvány, hiszen minden harmadik dolgozó ezt kapja a munkaadójától.

A második legnépszerűbb juttatási forma a Széchenyi Pihenő (SZÉP) kártya: ebben a munkavállalók negyede részesül. A harmadik leggyakoribb céges juttatás a mobiltelefon, a felmérésben résztvevők 17 százaléka ezt jelölte meg.A magyarországi munkavállalók több mint tíz százaléka kap még egészségpénztári támogatást (14 százalék), utazási bérletet (12 százalék), rugalmas munkaidőt (11 százalék), valamint meleg étkezési utalványt (10 százalék) munkaadójától. Az ingyenes italellátás a tavalyi 11 százalékról idén 7 százalékra csökkent - jelzi a Workania, hozzátéve, hogy a legritkább cafeteria elem például a sport- és kulturális juttatás (2 százalék), vagy a lakástámogatás (1,2 százalék).

A segédmunkásként dolgozók több mint negyede kap Erzsébet utalványt, az adminisztratív alkalmazottak és a szakmunkások esetében már 28, középvezetők és felső vezetők esetében 33, a műszaki területen szakképzett alkalmazottaknál pedig 37 százalék ez az arány.SZÉP kártyában a segédmunkások csupán 7 százaléka részesül, ezen kívül még a egészségpénztári támogatás (9 százalék), a hideg- és meleg étkeztetés, valamint az utazási bérlet jelentős a maga 7 százalékos gyakoriságával.Az adminisztratív dolgozók esetében a legnépszerűbb juttatások nagyobb arányban fordulnak elő: SZÉP kártyát 14 százalékuk kap, egészségpénztári támogatást 10, helyi utazási bérletet pedig 9 százalékuk.

A műszaki és technikai szakemberek 16 százaléka rugalmas munkaidőben dolgozik, 20 százalékuk mobiltelefont kap magáncélokra, 10 százalékuk céges notebook-ot is használ, de népszerű az utazási bérlet, valamint az egészségpénztár is.Felső vezetők esetében a személygépkocsi már 38 százalékuknál megjelenik, a notebookot 41 százalék, a mobiltelefont pedig 58 százalék jelölte meg plusz juttatásként, de a rugalmas munkaidő is gyakori (30 százalék).
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.