brusszel


Zuhan a lisszaboni tőzsde

Figyelő Online
2013.07.03  10:28   
mail
nyomtatás
Portugáliában jelentős eséssel kezdték a szerdai kereskedést a részvény- és kötvényárfolyamok, miután befektetők egyre inkább tartanak egy kormányválság kialakulásától.
Az irányadó PSI-20 lisszaboni részvényindex 6,3 százalékos mínuszban állt a nyitás után, míg a tízéves lejáratú referencia államkötvények árfolyama esett, a kötvényhozamok pedig több mint 100 bázisponttal 7,62 százalékra emelkedtek. A portugál hozamszintek emelkedésével párhuzamosan mintegy 15 bázisponttal emelkedtek a tízéves spanyol és olasz állampapírhozamok is.

A legnagyobb portugál bankok részvényárfolyama több mint 10 százalékkal volt a keddi záróérték alatt.A Markit piackutató kimutatása szerint a portugál szuverén adósságállomány törlesztési leállásának kockázatára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama szerdán reggel 72 bázisponttal 476 bázispontra, héthavi csúcsra emelkedett.A befektetői aggodalmak azt követően éleződtek ki, hogy előbb hétfőn Vítor Gaspar pénzügyminiszter mondott le, majd kedden Paulo Portas külügyminiszter jelezte távozási szándékát.

Gaspar azzal indokolta lemondását, hogy nem kapott elég politikai támogatást a markáns költségvetési kiigazítási politika folytatásához, amely egyre nagyobb társadalmi elégedetlenséget váltott ki. Paulo Portas, aki egyben a kisebbik kormánypárt vezetője, éppen a megszorító gazdaságpolitika folytatásával indokolta lemondását.Pedro Passos Coelho miniszterelnök azonban egy kedd esti, az országhoz intézett televíziós beszédében jelezte, hogy nem mond le, ahogy a külügyminiszter lemondását sem fogadja el.Befektetők most leginkább azért aggódnak, hogy a koalíciós feszültségek hatására elfogyhat a kormányzóerők parlamenti többsége. A 230 fős parlamentben a nagyobbik koalíciós partnernek, a Portugál Szociáldemokrata Pártnak 108, a CDS-PP-nek 24 képviselői helye van.Portas korábban már figyelmeztetett, hogy felbomolhat a 2011 júniusában kötött szövetség, ha folytatódnak az adóemelések.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200