brusszel

népesedés

Varga Mihály miniszter beszélt erről.
Az év első öt hónapjában nagyobb arányban csökkent a halálozások száma, mint a születéseké.
A születések számának visszaesése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké.
Picit emelkedett a születészám, de az év első két hónapjában közel 20 százalékkal kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban.
Az Y és Z generáció számára alapélmény az állandó változás, ők a felmenőiktől eltérő problémákkal találkoznak. Megoldási stratégiáik sem egyeznek.
A kormányfő Európa demográfiai kérdéseivel foglalkozott. Beszélt arról is, hogy mi a pc, s mi nem az.

top200