brusszel

Hirdetések



FIGYELŐ TOP 200 – megújuló díjak

Figyelő Online - Figyelő
2010.05.05  22:11   
mail
nyomtatás
Megtartotta első ülését a Figyelő TOP 200 zsűrije, és döntött arról, hogy az idei gálán megújulnak az átadott díjak is. A legérdekesebb díjat nem vállalat, hanem személy kapja, méghozzá a gála meghívott vendégeinek szavazatai alapján.
Az év legeredményesebb vállalata díjat elsősorban hatékonysági mutatókból kiindulva, a rövidlistára kerülő vállalatok minden fontosabb, előző évi gazdasági mutatóját megvizsgálva fogja odaítélni a Figyelő TOP 200 zsűrije.

Hasonló megfontolások és az előző legalább 3 év dinamikájának elemzése alapján kerül átadásra Az év legeredményesebb magyar vállalata díj, melyet olyan vállalkozás fog elnyerni, melynek vállalati stratégiáját egyértelműen Magyarországon határozzák meg, illetve a vállalat többségi (50% feletti) magyar tulajdonban van.

Az év pénzintézete díjat idén is elnyerheti bank és biztosító is, a mérlegfőösszeg illetve az összesített díjbevétel alakulás és az eredményességi mutatók kombinációja alapján.

Két díjat idén is pályázati úton lehet elnyerni: Az év leginnovatívabb vállalata díjra és a Társadalmi elkötelezettség (CSR) díjra a weboldalunkról is letölthető kérdőívek kitöltésével lehet pályázni. A végső döntést mindkét esetben a TOP 200 zsűri szubjektív értékítélete is befolyásolja majd. Töltse le a pályázati kérdőíveket itt!

Idén is átadásra kerül egy különdíj, melyet nem vállalat, hanem egy személy nyerhet el. A különdíjat az a vállalatvezető kapja, aki legjobban menedzselte cégét az elmúlt, válságos évben, aki leginkább képes volt arra, hogy kiutat mutasson a krízisből. A díjat a TOP 200 gála meghívott vendégeinek szavazatai alaján ítéljük oda. A jelöltek névsorát és a jelölés indoklását a Figyelő szerkesztősége állítja össze, és hamarosan elérhető lesz weboldalunkon!
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni