brusszel

Hirdetések



Határokon túl

Top200 2008
Figyelő Online - Figyelő
2008.05.14  15:34   
mail
nyomtatás
A Top200 nagyvállalat magyarországi teljesítménye mellett első alkalommal a hazai megacégek régiós jelenlétére is nagy hangsúly helyeződik majd az idei, immár kilencedik alkalommal megrendezendő Figyelő Top200 Gálán és a Top200 kiadványban.
A regionalitás mentén elsősorban arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a 25 milliárd forintos árbevétel felett teljesítő hazai cégek milyen irányban terjeszkedtek a régióban, milyen eredményeket produkáltak és milyen lehetőségeik lehetnek a jövőre nézve.

A régiós szerepvállalás a Top200 kiadványban külön összeállításként jelenik majd meg, a gálán pedig egy díjat vehet át az e terén példamutató eredményt felmutató vállalkozás első embere.

A Top200 Gála előtt egy konferenciára is sor kerül majd, ahol a hazai cégek régiós lehetőségeit vitatják meg a meghívott neves előadók, külföldi vendégek.

Természetesen továbbra is nagy hangsúly helyeződik a kiadványban arra az immár több mint egy évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezésre, amelynek keretében a Top200 hazai nagyvállalat előző évi gazdasági eredményére hívjuk fel a figyelmet. Hiszen ahogy eddig, ezúttal is az őszi gálán hozzuk majd nyilvánosságra az előző üzleti év lezárásaként, hogy mely magyar cégek érték el a legnagyobb árbevételt, melyek a legeredményesebbek, és melyek növekedtek a legnagyobb mértékben az előző év során. A Figyelő Top200 adatszolgáltatója az idén is az Ecostat és a Dun & Bradstreet lesz.

Emellett a tavalyi gálán és a kiadványban már kiemelkedő hangsúlyt kapó, a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának (CSR) kérdése is napirendben marad. Hiszen továbbra is fontos küldetésünknek érezzük, hogy felhívjuk a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy a gazdálkodó szervezetek a vállalatirányítási és döntéshozatali folyamataik során a társadalomi és környezeti hatásokat szem előtt tartva, felelősen és tudatosan viselkedjenek.

A Figyelő Top200 Gálát október 11-én rendezzük meg. Az esemény alkalmával jelenik meg a Top200 kiadvány is.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni