brusszel

Hirdetések



KÉPESSÉGVIZSGÁLAT - Kiből lehet vállalkozó?

Figyelő Online - Figyelő
2000.12.06  00:00   
mail
nyomtatás
Vállalkozni bármire lehet, de nem bárkinek. Megfelelő tulajdonságok híján jobb, ha alkalmazott marad az ember.
Elkötelezett, határozott, sikerorientált, kuidarctűrő, rugalmas, képes csapatot építeni, ugyanakkor nem fontos számára a hatalom és a magas pozíció - így határozzák meg a jó vállalkozót a kanadai Mount Saint Vincent University vállalkozói kurzusán. A kanadai International Development Agency támogatásával a magyar Munkaügyi Minisztérium szervezésében több csoport tanulta már kint, hogyan kell segíteni a nők vállalkozóvá válását. Mint az egyik részvevő, Juhos Andrea, a Drake Beam Morin karrier-tanácsadó cég ügyvezetője rámutat, a program ugyan nőknek szól, ám a vállalkozói lét a férfiaktól is hasonló kvalitásokat kíván meg, vagyis az ismereteket az "erősebb nem" képviselői ugyanúgy hasznosíthatják.

A vállalkozóvá válást sok minden motiválhatja. Van, hogy a körülmények kényszerítik rá az embert, például unalmas munkát kell végeznie, elbocsátják vagy éppen nagyon alacsony a fizetése. Belülről is jöhet az ösztönzés, mondjuk valaki függetlenséget szeretne, kihívásra vágyik, esetleg sok pénzt akar keresni.

ERÉNYEK. Akármi legyen is a motiváció, először meg kell vizsgálni, alkalmas-e az illető vállalkozónak. Ez azonban nemcsak személyes tulajdonságaitól, hanem családi hátterétől, életformájától is függ (lásd a vállalkozói kvízt az 50-51. oldalon). Az elkötelezettség, a kitartás, a vállalkozásba vetett hit különösen fontos, ám szükség van kockázatvállalásra, megfelelő anyagi háttérre, sok energiára és jó egészségre is.

Persze megfelelő ismeretek is kellenek. Függetlenül attól, hogy mire vállalkozik az ember, nem árt, ha vannak általános menedzseri képességei, azaz képes előre látni a problémákat és azok lehetséges megoldását, tud tervezni, dönteni és megszervezni a munkát. Jó kommunikációs képességekre is szüksége van, mert kapcsolatot kell tartania az alkalmazottaival, a vevőivel, a beszállítóival. Tudnia kell tárgyalni, az idejét jól beosztani, kezelni a stresszt, s nem állhat hadilábon az adminisztrációval sem. Ha valaminek a gyártására vállalkozik, kézben kell tartania a folyamatokat, a raktárkészletet, a minőséget, a lehető legjobb és legolcsóbb beszállítókat kell felkutatnia, s fogékonynak kell lennie az újdonságokra.

Az esetek túlnyomó többségében a vállalkozónak tőkét kell szereznie. Ehhez ismernie kell a lehetséges forrásokat, s meg kell tudnia győzni a hitelezőket, a befektetőket arról, hogy nála jó helyen van a pénzük. A megszerzett pénzt pedig kezelni kell: alapfokú könyvelési, számlázási ismeretekre van szükség ahhoz, hogy a vállalkozó szót értsen a könyvelővel s kézben tudja tartani a pénzügyeket. Hasonló okokból némi jogi jártasság sem árt. Vezetői tulajdonságokkal is rendelkezni kell: irányt mutatni, ellenőrizni mások tevékenységét, csapatot építeni, odafigyelni az emberekre, megoldani a konfliktusokat, kiválasztani és fejleszteni az alkalmazottakat. A vállalkozó marketing- és értékesítési szakember is, másképp nem tudja eladni termékét vagy szolgáltatását. Aki a felsoroltak közül bizonyos ismeretekkel nem rendelkezik, jobb, ha megszerzi azokat, mielőtt vállalkozni kezd.

ÖTLETBÖRZE. Ha valaki a fenti szűrőkön sikerrel átjutott, el kell döntenie, mire is vállalkozzon. Célszerű azon eltöprengeni, mi iránt érdeklődik, s milyen képességei vannak. Ezeket meg lehetett szerezni a tanulmányok során, a munkában, de egy hobbiból is lehet vállalkozás (fényképezés, búvárkodás), s a korábbi élettapasztalatok is kifejleszthették ezt. "Nők, akik korábbi életüket a háztartásban, gyermekneveléssel töltötték, általában azt érzik, hogy ők semmire sem képesek. A Mount Saint Vincent University tanfolyamán azonban számos példát említettek, amikor éppen a háztartásban fejlődtek ki a szükséges képességek. Volt, aki úgy indította el saját vállalkozását, hogy a süteményeit árulta a hét végi városi piacon" - mondja Juhos Andrea.

El kell gondolkoznunk azon is, hogy kik lesznek a fogyasztóink. Ha nincs vevője a tervezett vállalkozásnak, mást kell kitalálnunk. Ha viszont van, akkor fel kell mérnünk, milyen erőforrásokkal rendelkezünk. Vannak-e megtakarításaink, amelyeket szükség esetén mozgósíthatunk? Vannak-e eladható értéktárgyaink, a házunk vagy a lakásunk alkalmas-e a vállalkozás beindítására, van-e kocsink, amit a vállalkozás szolgálatába állíthatunk? Ugyanakkor fel kell mérnünk azt is, milyen kiadásokra kell számítanunk az elkövetkező hónapokban, illetőleg éveken át, például mekkora a háztartás rezsije, vettünk-e fel fogyasztási hitelt, kell-e lakáshitelt vagy más hosszú távú kölcsönt törlesztenünk? Ha pénzügyi lehetőségeink nem bírják el a vállalkozás kockázatát - például havi fizetésünk híján nem tudjuk törleszteni a hiteleinket - akkor alkalmazottnak kell maradnunk.

Jobb, ha a fentieket nem egyedül tekintjük át, hanem bevonjuk családtagjainkat, barátainkat is, végül is több szem többet lát. Célszerű, ha előzetesen kikérdezzük a város más pontján található hasonló vállalkozásokat - amelyek nem lesznek versenytársaink -, hogy nekik milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük. Ha sikerült beindítani vállalkozásunkat, akkor sem mondhatunk le a tapasztalatcseréről olyanokkal, akik hozzánk hasonló cipőben járnak. Mint Juhos Andrea említette, egy kanadai vállalkozás-fejlesztő alapítvány a hitelnyújtás egyik feltételéül azt szabta, hogy a kedvezményezettek rendszeresen találkozzanak, mondják el egymásnak, ők milyen problémákkal találták szembe magukat, s hogyan próbálták meg megoldani azokat. A kezdő vállalkozások ugyanis profiltól függetlenül nagyrészt ugyanazokkal a nehézségekkel kerülnek szembe, s ezek ismerete a hitelnyújtó szerint megnövelte a visszafizetés biztonságát.

EGYETLEN LEHETŐSÉG. Juhos Andrea, aki létszámleépítést végrehajtó vállalatok outplacement programjainál végez tanácsadást, úgy tapasztalja, hogy egy bizonyos kor fölött a saját vállalkozás az egyetlen lehetőség azok számára, akik elveszítik állásukat. "Ha valaki elmúlt 55 éves, nem beszél nyelveket, ráadásul nem szeretne túl nagy kompromisszumokat kötni, akkor a vállalkozóvá válás az egyetlen kitörési pont" - mondja. Az ilyen emberek számára viszont nagy segítséget jelent, ha korábbi alkalmazójuk hajlandó az ő vállalkozásukba kihelyezni azt a tevékenységet (outsourcing), amelyet korábban alkalmazottként végeztek. Ez a cégnek költségcsökkentést, az újdonsült vállalkozónak pedig állandó megbízást jelent. "Ilyenkor azonban ki kell kötni a szerződésben, hogy a megállapodás nem kizárólagos, a vállalkozás más számára is végezhet hasonló munkát" - figyelmeztet Juhos Andrea. Az ilyen vállalkozó jó esélyekkel startol, ugyanis általában azok bizonyulnak a legsikeresebbeknek, akik korábbi munkatapasztalatukból a legtöbbet tudják hasznosítani.

A beindításkor nagyon fontos az üzleti és a marketingterv elkészítése. Ennek során gondolja át ugyanis az ember, megvannak-e a szükséges forrásai, van-e piaca, kik lesznek a versenytársai. Ez különösen fontos azoknál, akik kényszerből vállalkoznak, s nem azért, mert valamiben üzleti lehetőséget láttak.

STRESSZES VÁLTÁS. Alkalmazottból vállalkozóvá válni hatalmas stresszel jár. Az ember ilyenkor egyszerre csak mindent maga csinál: papírt vásárol, számítógépet javíttat, tízmilliós ajánlatot ír. Az átmenet idején szüksége van támaszra és olyan tulajdonságokra, mint a kitartás, a kudarctűrés (ne keseredjen el, ha valami nem sikerül, s próbálkozzon újra), a kreativitás (ha az egyik mód nem vált be, próbálja más úton keresni a megoldást), és a kapcsolatteremtő képesség (tudjon megbízást szerezni). Juhos Andrea úgy tapasztalja, ha sikerül leküzdeni az embert próbáló nehézségeket, s megjönnek végre a sikerek, az újdonsült vállalkozók elkezdik élvezni azt a szabadságot, amely ezzel az életformával jár.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni