brusszel

Hirdetések



Veszélyes jeleket lát Bojár Gábor

Figyelő Online
2014.03.21  11:53   
mail
nyomtatás
„Én nem tartozom azon liberálisok közé, akik szerint az állam legyen gyenge. Ellenkezőleg, az államnak erősnek kell lennie. De nem neki kell alakítania a gazdaságpolitikát. Az a dolga, hogy biztosítsa a verseny tisztaságát" - fogalmazta meg a magát konzervatív liberálisnak tartó Bojár Gábor, a Graphisoft elnök-vezérigazgatója csütörtök este, a Figyelő-klub rendezvényén.
A beszélgetést egy prezentáció előzte meg: a vállalatvezetők körében végzett felmérés arról árulkodott, hogy az utóbbi négy évben nem azt kapták a kormánytól a vállalatok, amire számítottak. Kiszámíthatatlannak tartják a kormányzást, jogbizonytalanságot érzékelnek. Általában pesszimistán látják a magyar gazdaság jövőjét, igaz, amikor saját cégük boldogulásáról kérdezték őket, többnyire pozitív válaszokat adtak.

Ezt követően került sor a beszélgetésre. Bojár Gábor bevallotta, hogy ő a mostani Fidesz-kormányzás nyertesei közé tartozik, például az adóintézkedések miatt. Ugyanakkor veszélyes jeleket tapasztal, amelyek a nyugati típusú demokráciától való elfordulásban mutatkoznak meg. A keleti típusú, autoriter vezetést, mint mintát, Bojár szerint nem volna szabad követnünk. Márpedig most ebbe az irányba halad az ország. Szavait így zárta: „A nyugati demokráciák rendelkeznek az öngyógyítás képességével. A diktatúrák nem, azok bele szoktak halni a betegségeikbe".
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni