brusszel

Hirdetések



Még a saját véleményemet is mások mondták meg

Figyelő Online - Orosz Bálint
2014.09.18  06:10   
mail
nyomtatás
Mindig is makacs voltam. Megkérdőjeleztem mindent, ami szembejött. Jobban akartam tudni mindent mindenkinél, és amit nem lehetett kipróbálni, én arra vágytam. Bár ezt a tulajdonságot a poroszos oktatási rendszer majdnem sikeresen kiirtotta belőlem - talán a távolságtartásom az irodalommal, művészetekkel, történelemmel szemben ezért is alakult ki. Bármikor más véleményem volt egy versről, festményről, történelmi eseményről, ami nem egyezett a tankönyvekben leírtakkal, „nem feleltem meg". Megmondták, mi lehet a véleményem. Én pedig elfogadtam, hogy ilyen az élet, „fel kell nőni". Meg voltam győződve arról, hogy az egyetem után egy jó nevű multicégnél dolgozom. Öt év múlva kocsi, 10 év múlva lakás (plusz hitel is hozzá persze), és a megadott feladatokat pontosan, az utasításoknak megfelelően végzem majd, ahogy azt elvárják tőlem, és ahogy ezt az iskolában tanultam. Ha akkor és ott megkérdezik tőlem, hogy mit gondolok az innovációról, talán visszakérdezek: „Elnézését kérem, feltenné még egyszer a kérdést?"
SZABADSÁGÉRZET
Közel tíz éve ezt a mentalitást tudatosan próbálom kiirtani mind magamból, mind a velem egy csapatban dolgozókból, több-kevesebb sikerrel. Próbáljuk az innovációt megérteni, mélységében feltárni, és kitalálni mindazt, hogyan tudjuk a mindennapi folyamatainkba visszavezetni.
Időközben kialakult a véleményünk is az innovációról. Számunkra az egy olyan (sikeres) lépés, amelyet a személy/csapat önmaga tesz meg, illetve ú...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2014/38 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni