brusszel

Hirdetések



ICF: a kezdő vállalkozások tizede éli túl az első évet

Figyelő Online
2015.05.26  13:22   
mail
nyomtatás
Hatalmas érdeklődés mellett, közel kétszáz coach és HR szakember részvételével tartották meg hazánk legnagyobb és legfontosabb coach szakmai konferenciáját. A Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata által, a nemzetközi coaching hét alkalmából idén immár második alkalommal megrendezett esemény ezúttal a Változásgenerátorok címet kapta. A rendezvény fókuszában ennek megfelelően annak bemutatása állt, hogy a coaching hogyan tudja elősegíteni, katalizálni az egyének, szervezetek életében bekövetkező pozitív változásokat, fejlődést.
A coach szakma legnagyobb hazai szaktekintélyei és gyakorló vállalati HR szakemberek járták körbe a Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő coaching aktualitásait a MOM Kulturális Központban megrendezett hiánypótló konferencián.




A rendezvényen többek között olyan húsbavágó kérdésekre keresték a választ, hogy egy szervezet életciklusából adódó problémákra milyen megoldásokat nyújt a coaching, mennyire nyomja rá egy cég működésére bélyegét a felsővezetők személyisége vagy, hogy miért jó, ha egy munkahelyi csapatban vannak ellenvéleményt, kritikát megfogalmazó kollégák.

A kezdő vállalkozások legnagyobb réme a "csecsemőhalál"

A konferencia egyik kiemelt előadása a cégek, vállalatok különböző életciklusaiból adódó problémákat és az ezekre a coaching által felkínált megoldásokat vizsgálta. Szó esett arról, hogy az emberéhez hasonló fejlődési szakaszok a cégek életében is bekövetkeznek, így egy szervezet esetében is beszélhetünk csecsemő-, serdülő-, felnőtt- és öregkorról. Az induló vállalkozásoknak csak mintegy tíz százaléka éli túl az első évet, tehát a csecsemőkort. A cégek legproduktívabb időszaka az úgynevezett felnőttkor, amit folyamatos jó teljesítmény és megfelelő rugalmasság jellemez. A coaching kiváló módszer arra, hogy ezt az életciklust segítsen elérni és a lehető leghosszabb ideig fenntartani a szervezetek számára.

Az ellenvélemény a fejlődés motorja lehet

A konferencia résztvevői megtudhatták, hogy a munkahelyi teamek fejlődése számára nagyon fontos, hogy legyen ellenvéleményt, kritikát megfogalmazó kolléga. Csoportdinamikai modellek szerint egy csapatban alapvetően négy különböző szerep rajzolódik ki: az alfa a vezető, a gamma az együttműködő, az omega az ellenzék, illetve a béta a tanácsadó, mediátor. Az ellenpólus kialakulására munkahelyi környezetben szükség van, hiszen ez sarkall innovációra, fejlődésre. Sok esetben az akadályozza a vállalatok előrelépését, hogy túlságosan homogének a csoportok. Az ideális az, ha a teamen belüli erők váltakoznak és az integrálódás, együttműködés időszakait a differenciálódás, különállás periódusai váltják, és ebben a folyamatban kulcsszerepe lehet coach szakemberek bevonásának is.

A coaching segíti a vezetőket a konstruktív légkör kialakításában

A konferencián kutatási adatok segítségével került alátámasztásra, hogy a cégek felsővezetői milyen hatást váltanak ki a munkavállalókból, milyen kulturális lenyomatot hagynak. A bemutatott 50 országot érintő nemzetközi kutatás eredménye szerint a felsővezetők nagy része konstruktív csapatlégkörre vágyik, de a munkatársak visszajelzései alapján a vezető tényleges viselkedése, stílusa miatt sokszor nem sikerül megvalósítani ezt az ideális állapotot. Konkrét esettanulmányok bizonyítják a coaching szerepét a konstruktív munkahelyi légkör kialakításában.

A Változásgenerátorok konferencián a fentieken kívül is számos izgalmas előadás hangzott el, a megnyitót Bite Barbara az ICF Magyar Tagozatának elnöke tartotta, és olyan nemzetközileg elismert magyar sztárcoach-ok is színpadra léptek, mint Hankovszky Katalin, vagy Turai Léda. Az ICF konferenciáján számos további sikeres ACC, PCC és MCC coach szakember osztotta meg a közönséggel gondolatait, így többek között: Hegedűs Dóra, Komócsin Laura, Kalamár Beáta, Szabó Gabi, Kelló Éva, Snír Péter, Lapu Klára, Zsikla Gábor, Sági György, Sivó Imre, Generál Péter, Nemes Antónia, Dara Péter, Mezei Andrea, Sari van Poelje és Janet M. Harvey.

„A világszerte 27 ezer tagot számláló Nemzetközi Coach Szövetség legfontosabb feladatának tekinti, hogy olyan nemzetközi sztenderdeket és minősítési rendszert hozzon létre, ami egységesen képes besorolni a coach-ok teljesítményét, szakmaiságát. Ezzel elősegítve az egész szakma fejlődését. Nagy öröm számunkra, hogy egy valóban tartalmas és szakmai szempontból izgalmas konferenciát tudtunk tető alá hozni, ahol a coaching legrelevánsabb kérdései kerültek terítékre. A coaching erejét egyre többen ismerik fel hazánkban is, amit jól mutat a konferencia iránti óriási érdeklődés is" - fogalmazott Bite Barbara, az ICF Magyar Tagozatának 2015. évi elnöke.

Az ICF Magyar Tagozata legújabb, hagyományteremtő kezdeményezéseként idén útjára indítja Az Év Coaching Szemléletű Szervezete díjat, amelyre kis-, közép-, és nagyvállalatok, illetve non-profit szervezetek pályázhatnak. A díjakat a 2015. november 4-én megrendezésre kerülő Coaching on Tour nemzetközi eseményen adják át, amelyhez több mint 20 európai tagszervezettel együtt, az ICF Magyar Tagozata is csatlakozott. A hazai elismerésen túl a nyerteseket az ICF Magyar Tagozata támogatja abban, hogy harcba szálljanak a 2016-os ICF Global Prism Award-ért.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: konferenciaICF

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni