brusszel

Hirdetések



Tehetségre épült a MET-történet

Figyelő Online
2015.10.05  16:48   
mail
nyomtatás
Mint oly sok sikertörténetben láthattuk, a mára tíz országban jelen lévő MET-csoportot is néhány vállalkozó szellemű munkatárs indította el 2007-ben. Noha a létszám azóta a háromszázat is meghaladja, a nemzetközi energiakereskedő társaságnak sikerült megőriznie a kisebb cégekre jellemző rugalmasságot és a gyorsaságot.

„Fel kellett nőnünk a növekedéshez. Ma már komoly vállalat vagyunk, a térség államaival is versenyképes a finanszírozásunk, kiváló a kockázatkezelésünk. A legfontosabb versenyelőnyünk pedig, hogy remekül integrált, szinte real-time rendszereink vannak" - magyarázza Staár Beatrix, a MET Csoport marketing és kommunikációs igazgatója. Hozzáteszi, hogy a cég képes órákon vagy akár perceken belül komoly döntéseket meghozni.


Staár Beatrix

Lényeges elismerni a kollégák szakértelmét és tehetségét, lehetőséget biztosítani számukra újabb és újabb posztokon, ám Bárány Katalin, a MET Csoport HR-igazgatója szerint ez még nem elég a sikerhez. „Beszélt nyelvtől és nemzetiségtől függetlenül meg kell látnunk azt is, hogy kiben van kellő hajtóerő, tehetség és elkötelezettség. Ezek azok az erősségek, amelyek hosszú távon sikert hoznak az egyén és a vállalat számára is" - mondja a HR-igazgató.

A vállalat a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a belső toborzásra és a munkaköri rotációra, hogy a munkatársak minél több helyen hasznosítsák és gyarapítsák a tudásukat. Csoportszinten még az idén tehetségfejlesztő program indul, amely elsősorban a fiatalabb kollégák között igyekszik fellelni a jövő ígéreteit. „Legyenek önállóak, elkötelezettek, nagyon jól kommunikáljanak, és tudjanak gyorsan alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ez utóbbi alapvető elvárás a napi munka során" - sorolja Bárány Katalin.



Bárány Katalin

Miközben a cég folyamatosan növekszik, az elmúlt években kezdett tudatosan aktívabb külső kommunikációt is folytatni. Ez nem csak a kommunikációs csapatnak adott feladatot: a cég vezetőinek szintén felelősségük részt vállalni a hatékony kommunikációból. Emellett a piaci részesedés növeléséhez és az üzleti ellenálló-képességhez elengedhetetlen az erős márka is. „A mi dolgunk bemutatni a kiugró teljesítmény mögött húzódó szakmaiságot és kitartó munkát. A gázkereskedelemhez négy tényező kell: fizikai/kereskedelmi pozíciók, kiemelkedő szakemberek, finanszírozás és informatikai rendszerek. A legfontosabb azonban az emberi tényező" - fogalmaz Staár Beatrix. 

Mint Bárány Katalin mondja, a vállalat sikerét a kollégák szaktudása biztosítja. Nem is akárhogy, hiszen a MET immár a vezető európai energiakereskedő cégek klubjába tartozik.

A nemzetközi terjeszkedés és a növekedés mellett új ötletekre is szükség van. A mindennapi üzletmenetben a MET igyekszik innovatív megoldásokat nyújtani az ügyfeleknek, és ezt csupán a legkiválóbb szakemberekkel tudja garantálni. „Nem csak arra figyelünk, hogy kiket válogatunk be a csapatba, hanem arra is, hogy a csapat miként tudja kinevelni a leendő vezetőket, akik segítenek új területek meghódításában" - érvel a HR igazgató. Büszke arra, hogy a MET-ben csoportszinten több vezető pozícióban is nők dolgoznak, ami az energetikai szektorban nem jellemző.

A tehetségek felkutatására a cég házon kívül is odafigyel. Együttműködik például a Budapesti Corvinus Egyetemmel, és részt vesz a vezető egyetemek és vállalatok által létrehozott CEMS nevű programban (Community of European Management Schools). A MET a tehetséges fiatalok felkarolásának szándékával több alapítványt és jótékonysági egyesületet is támogat.

A MET dióhéjban
A MET 2007-ben Magyarországon alapított, ma már - a leányvállalatain keresztül - tíz országban jelen lévő energiakereskedő cég (Magyarország, Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátország, Ausztria, Svájc, Egyesült Királyság, Oroszország, Törökország). Fő tevékenysége a földgáz-kereskedelem, emellett áram- és kőolaj-kereskedelemmel, illetve - a Dunamenti Erőműben - áramtermeléssel is foglalkozik. A MET-csoport 19 ország gázpiacán kereskedik, 2014-es bevétele megközelítette a 4 milliárd eurót.
Új réteg...
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni