brusszel

Hirdetések



A miniszter válaszolt

Figyelő Klub
Figyelő Online - Dózsa György
2014.01.24  07:00   
mail
nyomtatás
A választások után lenne célszerű felülvizsgálni az adórendszert. A tranzakciós illeték első éve után kell értékelni a tapasztalatokat. Nagybankot nem célszerű állami tulajdonban tartani hosszú távon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Figyelő Klub múlt heti rendezvényén.
Az év egészében tartható az egy százalékos gazdasági növekedés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelő Klub múlt heti rendezvényén. A harmadik negyedéves növekedéssel már így is a visegrádi országok élmezőnyében vagyunk. A növekedést belső és külső tényezők egyaránt hajtják. A magyar lakosság hosszú évek óta elhalasztotta fogyasztását. Az állami szektorban immár hatodik éve nem volt béremelés. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók esetében tavaly elindult ennek kompenzációja. Ettől függetlenül azonban a megtakarítások növekedésével párhuzamosan a kiskereskedelmi forgalom is beindul. Az Európai Bizottság őszi prognózisában szintén az szerepel, hogy az idei GDP-t az export és a növekvő belső hazai fogyasztás dominálja majd. Ők az idei évre 2 százalék gazdasági növekedést prognosztizálnak, az államháztartási hiány 3 százalékos szint alatt tartása mellett.
A növekedés motorjai között egyre inkább megjelennek a beruházások is. A német-magyar kamara felmérése szerint tagvállalataik 84 százaléka tervez az idén fejlesztést, illetve beruházásokat. A kamarának 900 tagja van. A gazdaság bővüléséhez az EU források is hozzájárulnak, nem mindegy persze, hogy ezeket miként hasznosítjuk - jegyezte meg a miniszter. Évi 1000 - 1500 milliárd forintról van szó. Ha ezt gazdaságfejlesztésre és beruházásokra használjuk fel, akkor ebből lesz gazdasági növekedés. Kevesebb lesz az egyméteres kilátó és a kutyakozmetika, viszont dinamikusabban bővül a gazdaság. Épp ezért nyúltunk hozzá az uniós támogatási rendszerhez - tette hozzá Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter a Figyelő Klubban hangsúlyozta, hogy a magyar kormánynak háromszor is meg kell gondolnia azt, hogy vásároljon-e egy esetlegesen kivonuló külföldi tulajdonú bankban akár közvetve is részesedést. Főleg akkor - tette hozzá -, amikor a Takarékbank is értékesítés alatt van. Mindehhez hozzá kell tenni azt is, hogy az MKB német tulajdonosa kivételével egyelőre nincs ilyen szándékú nagybank Magyarországon. A miniszter szerint nagybankot nem célszerű állami tulajdonban tartani hosszú távon.
A miniszter a beszélgetés során kifejtette, hogy teljes képtelenségnek tartja Horváth András azon állítását, amely szerint a NAV szemet hunyna áfa csalások felett. Az adóhatóságnál - érvelt Varga Mihály - annyi egymástól független döntési szint van, hogy képtelenség lenne ilyen ügyeket eltussolni. A nemzetgazdasági minisztérium által elrendelt vizsgálat elegendő volt. Ennek során ugyanis már meglévő dokumentáció alapján kellett átnézni az iratokat. "Minden olyan ügyet kivizsgáltunk, amely azóta felvetődött a sajtóban. Nem találtunk visszaélésre utaló nyomokat" - tette hozzá.

A miniszter szerint az adórendszert a következő időszakban, a választások után célszerű megvizsgálni. Személyes véleménye szerint a pénzintézeteket terhelő tranzakciós illeték első éve után értékelni kell a tapasztalatokat. Az idei évre elfogadott adójogszabályok vannak, így bármiféle változtatásnak legkorábban a jövő év őszén, az adótörvények szokásos felülvizsgálata idején van realitása.


A Figyelő Klubról szóló írásunkat keresse a Figyelő hetilap 4. számában.




Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni