brusszel

Hirdetések



Önsorsrontás - Miért mennek el a fiatalok?

Figyelő Online
2013.08.06  10:39   
mail
nyomtatás
Ha valaki eddig nem értette volna a magyar fiatalok problémáját, akkor a Prezi, a LogMeIn és a Ustream által életre hívott Bridge Budapest nonprofit szervezet tavaszi kutatásából világossá, kézzelfoghatóvá válik a helyzet. E szerint a 20 és 35 év közötti fiataloknak nem kevesebb mint 45 százaléka szeretne külföldre menni, ott munkát keresni. Akár végleg.
Miért akarnak ilyen sokan máshol boldogulni? A képlet egyszerű. Két alapvető okra, az értelmes feladatok hiányára és a negatív attitűdre vezethető vissza az, hogy Magyarországról tömegesen mennek el a fiatalok. E két okban rejlik szerintem a folyamatok visszafordíthatóságának a kulcsa, amely összecseng a missziónkkal is, hogy ezen változtassunk.

Véleményem szerint az első és legfontosabb az emberek és különösen a munkába álló fiatalok számára, hogy értelmes feladatot találjanak, illetve kapjanak. Egy több mint 130 fős, 30 év alatti átlagéletkorú dolgozókból álló cég vezetőjeként azt látom, hogy ez fontosabb a generációnknak, mint önmagában a megkereshető pénz. Valami olyat akarunk létrehozni, ami számít, amiről pozitív visszajelzéseket kapunk, ami megerősíti, hogy igenis van értelme, létjogosultsága a munkánknak. A Prezi küldetése az, hogy az ötletek megosztását szórakoztatóvá és magával ragadóvá tegye. Hiszünk abban, hogy minden emberi fejlődés az ötletek megosztásával kezdődik.

Akár egy rákkutató próbálja betegei életét meghosszabbítani, vagy egy történelemtanár magyarázza diákjainak, hogyan változott a világ az emberi jogokért harcolóknak köszönhetően, az olyan kommunikációs eszközök, mint a Prezi, segíthetnek jobban átgondolni az ötleteinket és jobban érteni egymást. Ez azt is jelenti, hogy mi magunk is folyamatosan kutatunk, próbálunk felfedezni új lehetőségeket a Prezi változatos gyakorlati alkalmazásán keresztül.

21 millió feletti felhasználószám esetén pedig ezek a pozitív hatások megsokszorozódnak, így nem csupán látványos üzleti sikert érünk el, hanem a világot is meg tudjuk változtatni, hozzájárulhatunk, hogy jobb hely legyen. Ezzel együtt azt is gondoljuk, hogy több mint 2 milliárd embernek van szüksége egy jobb ötletmegosztási eszközre, és tudjuk, messze vagyunk még attól, hogy mindenkin segíteni tudjunk, akin szeretnénk. Egy cég missziója kultúrájának egyik sarokköve, és meghatározza, hogy értelmessé válik-e az adott munka, feladat vagy sem.

Ehhez kapcsolódik a második szempont, a hozzáállás kérdése. A pénznél az is sokkal fontosabb egy mai pályakezdőnek, hogy a környezete és saját maga milyen attitűddel közelít a nagy kérdéshez, mi vezet a boldogsághoz, a boldoguláshoz. Szerintem olyan környezetre van szükség, amelyben mindenki el meri hinni, hogy egy jó ötlettel, kemény munkával és némi szerencsével megismételhető a mi, illetve a hozzánk hasonló cégek sikere. Amerikában azt mondják, bárki is vagy, bármi sikerülhet. Magyarországon a többség inkább azt mondja: úgyis mindegy, úgysem fog sikerülni. Kutatások bizonyítják: ha egy gyereknek elég sokáig mondják, hogy te ehhez ügyetlen vagy, neked úgysem sikerülhet, akkor végül képtelen is lesz az adott dolgot véghezvinni.

Ezt nevezem olyan negatív metanarratívának, amely meghatároz sok egyéni történetet és rengeteg magyar fiatal jövőjét. Gondoljunk bele, ha fiatal lennél, és azt hallanád, hogy itt lehetetlen, ott meg lehetséges, mit csinálnál? Ha elég ambiciózus vagy, menni szeretnél. Ugyanakkor az amerikai és a magyar narratívával is van probléma. Amerikában is számít a háttered, és Magyarországról is lehetséges világszínvonalú ötleteket fejleszteni.

Éppen azért határoztuk el a Bridge Budapest létrehozását az említett három céggel, hogy változtassunk ezen a szemléletmódon. A Bridge Budapest ösztöndíjasai elmehetnek Amerikába, a Prezi, a Ustream és a LogMeIn mellett a Facebooknál és a Twitternél is tapasztalatot szerezhetnek, beleszagolhatnak abba, mitől más, mitől működik egy-egy sikeres cég. Amit pedig hazahozhatnak, az éppen ez a pozitív attitűd.

Ez a változás lassú, soklépcsős folyamat. És lehetséges. Vegyük Észtország példáját. Vannak hasonlóságok az észt és a magyar helyzet között. Átestünk egy rendszerváltáson, vágytunk nyugati életszínvonalra, és egyikünk esetében sem volt elegendő munkahely, amely ezt az életszínvonalat biztosíthatta volna. De Észtországban elindult a Skype, a legtöbb fejlesztő onnan származott. Ezért, amikor 2,5 milliárd dollárért megvette őket az eBay 2005-ben, ebből 150 millió dollár egyből Észtországban landolt. Hogy lehet ez? A Skype-ban és a Preziben, illetve hasonló startupokban a munkavállalók sokszor tulajdonossá válnak a vállalkozásban.

Ha a cég sikeres, az közös sikerré válik. Ez a pénz már több mint 30 kezdő vállalkozást alapozott meg, és ma Észtországban működik az egy főre jutó legtöbb új cég Európában. A legfontosabb szempont itt persze nem a pénz, hanem az, hogy a Skype vállalkozói kultúrája elkezdett terjedni az egész országban. Ezért a LogMeIn, a Ustream és a Prezi nemcsak a mostani munkahelyek miatt számít, hanem ha jól csináljuk, segíthetünk megalapozni vállalkozások új generációját Magyarországon.

Ahhoz, hogy itt egy Skype jellegű transzformációt hozzunk létre, legegyszerűbben úgy járulhatunk hozzá, hogy jó példát mutatunk. Ezért is veszünk részt aktívan a hazai startup közösség erősítésében, hogy a mi példánkból is inspirációt kapjanak, erőt merítsenek a fiatal vállalkozók, a startupperek, vagy azok, akik egy ilyen cégnél munkavállalóként képzelik el a jövőjüket. Ez a jövő mi magunk vagyunk, magunknak építjük. Csak akkor hiszik el a felhasználók és a befektetők, hogy jó vagy, ha ezt magad is elhiszed saját magadról. Svédországban és San Franciscóban is megtanulhattam ezt. Nemrég azért költöztem haza, időm jó részét azért töltöm itt, hogy megmutassam, igen, lehet nagyot álmodni, és Magyarországról is sikerülhet, mert a feltételek igenis nálunk is megvannak.

A szerző a Prezi ügyvezetője

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni