brusszel

Hirdetések

Vállalkozni bármire lehet, de nem bárkinek. Megfelelő tulajdonságok híján jobb, ha alkalmazott marad az ember.
(FN, NSZ) Gyémántcsiszoló manufaktúrát létesít Szentendrén a haifai székhelyű Caprice nemzetközi vállalatcsoport . Arik Herman ügyvezető
(MTI) A Fekete-tengeri gazdasági együttműködés szervezete tovább kívánja erősíteni kapcsolatát az Európai Unióval. Továbbá a társulá
(FN, MTI) A Malév stabilizációs és megújítási programjáról készített szakszervezeti állásfoglalásban a cég területén működő reprez
Létezik Magyarországon is a bankhitelnél olcsóbb lákásvásárlási megoldás: a csoportos vásárlói rendszer. Jelenleg állami támogatásért
[FN, NSZ] Bécs helyett Magyarországon szerelik össze a jövőben a Philips faxkészülékeit – erősítették meg a Világgazdaság értesü
[VG] Változnak az internetezési szokások. A magyarországi internetezők a nyugat-európai átlagnál nagyobb mértékben reagálnak az on-line hi
[FN] 6697,29 ponton kezdte a hét utolsó kereskedési napját a BUX . A Budapesti Ér
[FN] A külföldi befektetőknek nyújtandó adókedvezmény a nemzeti és az uniós
A Bond tagjai egyszer már -hivatalos ügyben- jártak Budapesten, novemberben majdnem felléptek a BKK-ban, ám az egyik csodaszép lány nem tudott
[FN] Normálisnál magasabb DNS-mutációt sikerült kimutatni, ám bármilyen ismert betegséget, egészségi károsodást nem tapasztaltak a brit le
Az Alapítvány neve: GADÁNYI JENŐ MŰVÉSZETI MŰHELY ALAPÍTVÁNY (rövidítve: GADÁNYI JENŐ Alapítvány, GADÁNYI Alapítvány, vagy GJMMA)
A kelet-nyugati szembenállás véget értével jelentősen visszaestek a katonai kiad
[FN] A Credit Suisse Group arról számolt be, hogy kiskerskedelmi banki ágazatában visszaesik majd nyeresége az idei évben, miközben az értékp
Még két évig nyelvvizsgázhatnak a felsőoktatásban tanuló hallgatók a záróvizsga után is. Megfelel-e az ingyenes első diploma elvének a fe
Az EU a jövő hét elejétől 15-től 26 százalékig terjedő védővámot vezet be az acéltermékekre 15 kategóriában. Az uniós import mintegy
A korábban a gazdasági sikereket hangsúlyozó választási kampány új elemévé vált a "nagytőkével és a pénztőkével" riogatni a választ
[FN, MTI] Fekáliával kenték be a Fidesz budapesti VII. kerületi irodájának ajtaját, kilincsét, postaládáját és kaputelefonját péntek reg
Sanoma Budapest és a Gundel Étterem Magyarországon elsőként rendez egy olyan exkluzív eseményt, a TOP 200 Gálát, amelyen a CSR (vállalatok t
2006. október 14-én a Szépművészeti Múzeumban került megrendezésre az idei Figyelő Top 200 gála, ahol a legjobban teljesítő vállatok rés
A rendszerváltozás történelmi szélviharában egyszerre kellett bontani és építeni. Bontani kellett négy évtized folyamatosan ácsolt, agyonb
A Gundel és a Figyelő 2004. október 16-án immár ötödik alkalommal rendez exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői részér
A Gundel és a Figyelő 2003. október 4-én immár negyedik alkalommal rendez exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői részére
A Gundel és a Figyelő 2002. szeptember 27-én immár harmadízben rendezett exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői ré-szére
A Figyelő üzleti és gazdasági hetilap és a Gundel étterem 2001. szeptember 28-án immár másodízben rendezett exkluzív gálát a gazdasági
Budapest, 2007. október 12. – A Szépművészeti Múzeumban került sor szombaton az idei Figyelő Top 200 gálára, amely az első CSR (vállalato
Az idén először átadott Figyelő Top200 – Társadalmi Elkötelezettség díj nyertese a MOL lett.
Mit is jelent a CSR, azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalása? A klasszikus megfogalmazás szerint ez nem más, mint egy szervezet önk
A Top200 nagyvállalat magyarországi teljesítménye mellett első alkalommal a hazai megacégek régiós jelenlétére is nagy hangsúly helyeződik
A Figyelő Top200 cégei általában az anyavállalat iránymutatásai szerint, de helyben alakítják ki reklámstratégiájukat. Így tesznek a magy
Idén először pályázattal nyerhető el a Top200 CSR és a K+F díja. A beérkezett kérdőívek segítségével dönt a zsűri a díjak odaítél
A Figyelő sorozatot indít a lap hasábjain, amelyben a magyarországi vállalatok, pénzintézetek térségbeli szerepével, a magyar tőkevitellel,
• A Top200 kiadvány és gála idén a magyar cégek régiós teljesítményét járja körül
• Idén először: Top200 konferencia, neves e
Október 11-én a Figyelő Top200 Díjátadó Gála több régió kultúráját és íz világát hozza el a magyar üzleti élet meghatározó esemé
Budapest, 2008. október 11. - Kilencedik alkalommal rendezték meg a Figyelő Top 200 Gálát, amelyet idén a Figyelő ismét a Gundel étteremmel k
A Figyelő és a Gundel étterem 2009-ben a 10. alkalommal rendezi meg a Figyelő TOP 200 Gálát. Ahhoz, hogy vendégeink számára a megszokottnál
A Figyelő TOP 200 kiadvány - a 200 legnagyobb hazai vállalat rangsora - idén immár 18. alkalommal jelenik meg. A kiadványhoz kapcsolódó díjá
Szervezetlenség, forráshiány és a műszaki-természettudományos képzés hiányosságai hátráltatják a leginkább az innovációt, illetve a k
2009 őszén a Figyelő magazin útjára indítja egyedülálló kezdeményezését.

Meggyőződésünk szerint Magyarország jövője sz
"Ez az írás kedvezően ér véget! Kérem, hogy olvassák el, annak ellenére, hogy kedvezőtlenül kezdődik!" - Krecz Tibor, a Figyelő főszerkes
„A fiatalok motiváltságán kell változtatnunk” – állítja Bogsch Erik. A Richter Gedeon elnök-vezérigazgatója video interjújában arról
Hamarosan eldől az idei Figyelő TOP 200 gálán átadásra kerülő díjak sorsa. A 6 tagú TOP 200 zsűri még a héten asztalhoz ül, hogy dönté
Korábbi évek Figyelő TOP 200 díjazottjai
A Művészetek Palotája lesz a helyszíne az idei Figyelő TOP 200 Gálának. Az október 16-án már tizedik alkalommal megrendezésre kerülő ese
A jubileumi Figyelő TOP 200 Gálán a korábban megszokott ültetett gálavacsora helyett egy exkluzív koktél partira várja a vendégeket a Gundel
Budapest, 2009. október 5. – A magyar innovációs készség megvan, csak nem tudjuk alkalmazni – állítja Csányi Sándor a Figyelő számára
Az oktatásra, az agymunkára, és az ezeknek teret adó infrastruktúrák fontosságára hívja fel a figyelmet dr. Takács Ernő a Talentis elnök-v
"Az innováció az, ami előreviszi egy szervezetnek a működését, egy üzlet jövőképét" – vallja Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója. M
Jubileumi Figyelő TOP 200 Gála

Budapest, 2009. október 16. - Tizedik alkalommal rendezték meg a Figyelő TOP 200 Gálát pénteken est
Már kapható az idei Figyelő TOP 200 évkönyv, Magyarország legnagyobb cégeinek ranglistáival. Az idei kiadvány több szempontból is különl
A Figyelő TOP 200 program idei célkitűzése, hogy párbeszédet generáljon a magyar gazdaság döntéshozói között az állam szerepéről. A Fi
Megtartotta első ülését a Figyelő TOP 200 zsűrije, és döntött arról, hogy az idei gálán megújulnak az átadott díjak is. A legérdekese
Idén ismét új helyszínen kerül megrendezésre az október 16-i Figyelő TOP 200 gála. A legendás New York Kávéház ezen az estén kizárólag
A hagyományoknak megfelelően, két díjat idén is pályázat útján nyerhetnek el a TOP 200 vállalatok. Az év leginnovatívabb vállalata és a
A Figyelő és a Front Page Communications közös kutatást végez a TOP 200 vállalat körében arról, hogy a legnagyobb magyarországi cégek sze
Idén is átadunk egy különleges díjat a TOP 200 Gálán, amelyet nem vállalat, hanem személy kap. Azt a vállalatvezetőt keressük, aki a taval
Az állam gazdasági szerepvállalása kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés nem a szerep jellegével, hanem a nagyságával kapcsolatos. A le
Az idei Figyelő TOP 200 konferencia különleges, klub-jellegű esemény lesz, a legnagyobb magyarországi vállalatok felsővezetőinek zártkörű
Idén is átadunk egy különleges díjat a TOP 200 Gálán. Azt a vállalatvezetőt keressük, aki a legjobb teljesítményt nyújtotta a tavalyi vá
A hagyományokhoz híven, maratoni tanácskozás után alakította ki a díjazottak listáját a Figyelő TOP 200 prominens zsűrije. A díjazottak ne
A Waldorf igazi különlegességgel készül a Figyelő TOP 200 Gálára: debütál a Sztár Chef koncepció. Magyarország legelismertebb séfjei ké
Ünnepélyes keretek között adták át a Szépművészeti Múzeumban az idei Figyelő TOP 200 díjait. A válság kormányosa díjat a Gála meghív
Ezúttal is a Szépművészeti Múzeum adott helyet az immár több mint egy tucat alkalommal megrendezett Figyelő Top200 Gálának.
Klubkonferencia a TOP200 vezetői számára.
Top 200 konferencia multikról és kkv-kről.
A 2012. évi Figyelő TOP200 rendezvény témája az „Üzleti etika és korrupció".
A skandináv országokban jellemző korrupcióellenességre az egész társadalom büszke. Az számít menőnek, aki fair és szabálykövető.
A korrupció elleni eredményes küzdelem és az ezáltal nyert megtakarítás iránti igény nagyobb, mint bármikor korábban.
A magyar nyelv értelmező szótára egy-egy szó jelentésbeli magyarázata után közismert politikusainktól, íróinktól és költőinktől idéz példamondatokat.
A társadalompolitikában jól ismert a state capture jelenség. Az államot mintegy fogva tartják egyes csoportok.
A korrupcióról a közbeszerzésben.
Az OECD tagállamai 1997-ben fogadták el azt a nemzetközi egyezményt, amely a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szól.
A magyar gazdaság az uniós csatlakozás óta stagnál, annak ellenére, hogy sok ezer milliárd forintnyi EU-s támogatást használhatott fel.
A korrupciós brókerekről.
Készpénzkorlátozással a feketegazdaság ellen.
Pontosan nyomon követhetők a magyar gazdaság ellentmondásos folyamatai a kétszáz legnagyobb hazai vállalkozás listáján, amely októberben jelenik meg.
A Figyelőben augusztus óta tartó sorozatunkhoz a megjelent cikkeken kívül is számos hozzászólás érkezett.
A Figyelő TOP200 konferencia témája ezúttal az üzleti etika és a korrupció.
Idén tizenharmadszor adták át a Figyelő TOP200 gáláján az év legjobb magyar vállalatainak járó díjakat.
Idén tizenharmadszor adták át a legjobb vállalatoknak és pénzintézeteknek járó díjakat.
TOP200 Gála 2012
Magyarország TOP100 cégének listáját teszi közre a Figyelő a május végéig leadott mérlegek alapján. A rangsor először érhető el online 2013-ban!
Az autóipar húzott, és jól teljesített a gyógyszeripar is, összességében azonban nehéz évet zárt a száz legnagyobb hazai vállalat. TOP200 előzetes itt
Ha ma vágnék neki az informatikusi pályámnak, kevés ésszerű választásom lenne. - vélekedik a T-Systems vezérigazgatója.
Árvai Péter az önsorsrontó magyar metanarratíva megváltoztatásáról.
Mintegy 335 ezer honfitársunk él tartósan külföldön; legjobbjaink hazacsábítására milliárdokat áldoz a kormány.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke nem hisz abban, hogy rendeletekkel Magyarországon lehetne tartani a tehetségeket.
Zsembery Levente a magyar startupok tengerentúli esélyeiről.
Az egyetemi karrierhez két dolog kell: habilitáció és IAG-fokozat... - Schwab Richárd az orvoselvándorlás visszafordításáról.
Ha a jövő kutatóinak, kreatív mérnökeinek és vezetőinek a krémje nem itthon képzeli el a jövőjét, az sokkal lassabban orvosolható problémát okoz.
A diploma az elmúlt húsz évben egyet jelentett a magas státussal, a biztos munkahellyel, a kiemelkedő fizetéssel.
Miért időszerű éppen most megpróbálni a külföldön dolgozó magyar tehetségeket hazacsábítani?
Kökény Mihály arról, hogyan állítható meg az egészségügyi dolgozók migrációja.
A Tempus Közalapítvány igazgatója szerint a külföldi kitekintés a személyiségfejlődés és a karrierépítés szempontjából is fontos.
"Szeretek itt élni, ez is a hazám. Ezzel nem vagyok egyedül, hiszen számos külföldi van hasonló helyzetben Magyarországon"
Riasztó tény, hogy a huszonévesek nagy része nem akar vállalkozni.
A krízis utáni világban csak azok az országok lesznek sikeresek, amelyek értékteremtő beruházásokkal tudják erősíteni gazdaságukat.
Idén 14-dik alkalommal kerül sor a Figyelő TOP200 konferenciára, amelynek témája ezúttal a hazai tudástőke megtartása.
A Figyelő TOP200 gáláján átadták az év legsikeresebb vállalatainak szóló elismeréseket.
Második alkalommal adták át a Figyelő TOP200 Gálán a Telenor Etikus Vállalat Díjat.
A Figyelő TOP200 gáláján elismerték az év legeredményesebb vállalatait.
Idén tizennegyedszer adták át a legkiemelkedőbb vállalatoknak és pénzintézeteknek az elismeréseket.
Figyelő Top200 Gála
Reszegi László a TOP200 külföldi tulajdonú vállalatainak döntéseiről
Elsőként Orbán Gábor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt MNB elnöke volt a vendégünk.
A Figyelő Klub vendégei, Orbán Gábor és Bod Péter Ákos voltak.
Az szja csökkentés nem vált be, mint növekedést ösztönző tényező, az első Figyelő Klubban Bod Péter Ákos és Orbán Gábor volt a vendégünk.
TOP200 kihívásai: Kitörés a középszerből, avagy Innováció a gyakorlatban
A Mercedes és a Bosch vezetésével előretörtek az autóipari cégek. Magyarországi TOP100 cégek listája.
Vajon mitől lesz fenntartható egy vállalat fejlődése?
Christopher Laska az innovációt az ügyfél-elégedettség és pénzügyi eredmények kulcsának tartja.
Mindig is makacs voltam. Megkérdőjeleztem mindent, ami szembejött.
Magyarország egyik legversenyképesebb iparága a több mint 110 éves gyógyszeripar.
Lakatos Péter és Sinkó Ottó az innovációról
Magyarország egyik legversenyképesebb iparágának, a gyógyszeriparnak az alapjait 1901-ben Richter Gedeon gyógyszerész rakta le.
A hazai innováció helyzetével foglalkozó cikksorozat már eddig is a vélemények és a tapasztalatok gazdag tárházát kínálta.
A Magyar Public Relations Szövetség „CSR Best Practice" minősítését vehette át.
Mivel a közép- és kelet-európai régiót lefedő környezetvédelmi, tudományos, technológiai,
A pécsi felsőoktatás története 1367-ig nyúlik vissza, amikor Nagy Lajos királyunk a püspöki székvárosban, Pécsett egyetem létrehozását kezdeményezte.
A hazai innováció állapotáról is beszélt a szervezet ügyvezető igazgatója Dr. Botos Viktor.
Ezt kínálja az Erasmus program vállalkozásoknak
Idén, a Figyelő TOP200 projekt középpontjában az innováció áll.
Lapunk megjelenése napján, csütörtökön veszi kezdetét a Figyelő TOP200 eseménysorozata.
Január elsejével alakul újjá az innovációs szakpolitika - jelentette be Pálinkás József a Figyelő hetilap TOP200 Konferenciáján.
Senkinek nem jó, ha az állam oda szórja a pénzt, ahol azt nem tudják elkölteni.
Sokszínű szekció - KKV és start up - zárta a 2014-es Figyelő Top 200 konferenciát.
A felsőoktatási intézményeket is hullámvölgybe taszította a globális gazdasági válság.
A kisvállalatok csak negyede innovatív.
A jövő forrásai, a források jövője című kerekasztal-beszélgetés az uniós források elérhetőségének kérdését járta körül.
Változatlan felállásban és a korábbi években kialakított módszer mentén döntött az idén is a zsűri a Figyelő 2014-es díjazottairól.
Változatlan felállásban és a korábbi években kialakított módszer mentén döntött az idén is a zsűri a Figyelő 2014-es díjazottairól.
Változatlan felállásban és a korábbi években kialakított módszer mentén döntött az idén is a zsűri a Figyelő 2014-es díjazottairól.
A Telenor Magyarország és a TI Magyarország a hazai vállalatok tisztességes üzleti magatartást célzó vállalati programjait díjazza.
Az elmúlt évek talán legsikeresebb Figyelő TOP200 díjátadó Gálájára került sor múlt pénteken a gyönyörű Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A Kossuth Kiadó Zrt. nyerte el az első Provident Társadalmi Hasznosság Díjat, amelyet a pénzügyi vállalat a Figyelővel közösen alapított.
Január elsejével alakul újjá az innovációs szakpolitika, több jelenlegi területet átfogó, megújuló és kibővülő kormányzati szerv alakul.
A CÉGVILÁG ÉS A FELSŐOKTATÁS KAPCSOLATAI
2014-es Figyelő TOP200 Gála - videó
2013-mas Figyelő TOP200 Gála - videóriport
Ismét növekedésnek indult a száz legnagyobb hazai vállalat.
Zavarban lehetünk, ha el akarunk igazodni az ország nemzetközi vállalatokkal kapcsolatos politikájában.
Reszegi László színvonalas elemzése a Figyelő előző számában a külföldi tulajdonú cégeket két csoportra bontja.
A rendszerváltozás időszakában felfokozott várakozások fogalmazódtak meg a külföldi vállalatok betelepülésével kapcsolatban.
Általában a magyar gazdaságot duálisnak tekintjük.
Az áfa nem kis szerepet játszik abban, hogy gazdaságunk duális szerkezete tovább torzul.
A Figyelő TOP200 idei konferenciájának témája a nemzetközi multik és a hazai cégek együttélése.
A több mint száztíz éves múltra visszatekintő magyar gyógyszeripar, s ezen belül a Richter Gedeon Európában a legpatinásabbak közé tartozik.
Mindenki számára egyértelmű, hogy a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi cégek mekkora gazdasági és társadalmi befolyással bírnak.
Mint oly sok sikertörténetben láthattuk, a mára tíz országban jelen lévő MET-csoportot is néhány vállalkozó szellemű munkatárs indította el 2007-ben.
A legjobb fotók a TOP200 Gáláról - 2015
Sikeres konferenciát rendezett lapunk a duális gazdaságról
TOP200 Gála a Várkert Bazárban.
FIGYELŐ TOP200. Az egy évvel korábbi csökkenést követően újra növekedni kezdett a legnagyobb 200 vállalkozás által megtermelt árbevétel összege.
Megfosztotta a Molt a legnagyobb hazai vállalat címétől a GE, ez azonban csak egy egyszeri könyvelési tételnek köszönhető.
Pályázati felhívás díjak tervezésére a Figyelő Top 200 rendezvényére.
A korrupció egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az, hogy az emberek elvesztik a hitüket abban, hogy a saját maguk erejéből boldogulhatnak.
Növekedés: meddig, miből? címmel indul a Figyelő idei TOP200 rendezvénye. A konferencia előadásai a cégek növekedésének problémáit dolgozzák fel.
A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni
Szabados Richárd írása

A 21. századi tőkepiacokat jól lehet jellemezni a klímaváltozásra adott válaszaik alapján.

A konferencián idén is számos érdekfeszítő előadás és beszélgetés várja a résztvevőket.
A magyar gazdaság növekedési hiánya alapvetően a magyar tulajdonú cégekből ered.
A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Képgaléria a Figyelő hetilap legsikeresebb vállalatokat díjazó TOP 200 Gálájáról.
Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját
Miért van óriási különbség egyes országok fejlettségi szintje között?

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Amíg törekvés van, addig növekedés is lesz

Méretét vagy fogyasztási jellemzőit tekintve stagnáló piacokon is képződhet növekedés

Növekedni csak stabil alapokon lehet

A Figyelő TOP200 konferenciájának középpontjában egy örökké aktuális kérdés áll: a cégek növekedési lehetőségei.

Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása

Padlógáz a lakásépítésben

A hazai vállalkozók általában is lényegesen optimistábbak, jobban mernek tervezni